Románia, bár elmaradottabb náluk, szinte már minden szempontból a visegrádi ?négyekhez? tartozna. Nemcsak gazdasági, de politikai és kulturális érdekei is ehhez a társéghez csatolják. A Duna-medencei népek érdekszövetsége jó másfél évszázados ellenségeskedés után mintha csak manapság válna a felek többsége számára nyilvánvalóvá. Hogy Magyarország két tradicionális ellenlábasa Csehország és Szlovákia összefogott a magyarokkal, s a választásokat fölényesen megnyerő Sebastian Kurz, Ausztria következő kancellárja is ezt szándékozik tenni, mindezt fölösen is bizonyítja. Tehát az a veszély sem fenyeget, hogy a csatlakozással a Trianoni vívmányok Magyarország révén valamiféle veszélybe kerülhetnének, hiszen az egykori ?Kis Antant? két (eredetileg egyetlen) meghatározó állama is tagja az államszövetségnek. S Szerbia, mellyel Magyarország szintén jó viszonyokat ápol, csak azért nem tag, mert előbb az EU tagjává kell válnia, s a V4-ekhez való közeledés ennek a törekvésének nemigazán tehetne jót.
Mi az, ami hazánkat a V4-ektől mégis elválasztja?
Ezt Klaus Johannis egyik minapi nyilatkozatában világosan ki is mondja. Románia az úgynevezett ?magállamokhoz? (azaz Franciaországhoz és Németországhoz) szeretne tartozni. Hogy a magállamok is rajonganának azért, hogy hozzánk tartozhatnak, más kérdés. De tudjuk ez a hagyományos román nemzeti stratégia. Az erős oldalán állni. Egészen addig, amíg ő az erős?
A magyar és a lengyel populizmus uszályába kerülni, manapság tényleg nem jó ajánlólevél az európai nagyhatalmaknál és főként az Unió politikai elitjénél. Még akkor sem, ha a Soros Györgyöt bűnbakszerepre szánó magyar politikai igyekezetnek Romániában is meg van az ikertestvére.
Gazdasági szempontból is úgy tűnik, hogy kifizetődőbb jóban lenni a nemzetközi hitelszervezetekkel, mert az ország ? szárnyaló gazdaság ide vagy oda ? továbbra is rászorul a külföldi hitelekre. A hitel pedig hit kérdése, a nyugatnak hinnie kell benne, hogy jó helyre adja a pénzt. Hogy a jó ebben az esetben mennyire jelenthet megbízhatót is, az szintén kérdéses. Hiszen a 6 százalékos hazai GDP növekedés döntő része nem a termelésből, hanem a fogyasztásból származik. S azok a stratégiai beruházások, melyek a hitelek visszafizetését lehetővé tennék nagyon is akadoznak. Azaz folytatódik az eladósodás. S hogy az hová vezet, arra a Gyurcsány-féle ipar ?dübörgésének? élménye nyomán még jól emlékezhetünk.
S azt is tudhatjuk, hogy a Nyugattól nem sok önzetlenséget remélhetünk. Ezt a kelet-közép európai élelmiszerláncokban forgalmazott áruknak a Nyugaton forgalmazottaktól eltérő minősége is jól mutatja. Ahogyan az is, hogy ennek a kérdésnek az orvoslására pusztán az érintett államok közös összefogása teremthet lehetőséget.
S nem ez az egyetlen példa. A kelet-közép európai államoknak az Unión belül sajátos érdekeik vannak. S ezeket az érdekeket csak és csakis közösen védelmezhetik meg.
De Románia szempontjából a távolmaradásnak lehet egy fentieknél súlyosabb következménye is. Miközben a kontinens nyugati része mindenféle válságokkal küzd, a keleti rész az európai gazdaság motorjának számít. Főként ,ha még Európa egyik legstabilabb gazdasága az osztrák is csatlakozik.
A nyugati beruházásokat persze a viszonylag olcsó munkaerő és a közelség favorizálja A nyugati államok előszeretettel telepítik át otthon költségesnek bizonyuló iparágaikat, mindenek előtt az autóipart, a megbízható szakembergárdával rendelkező és minden szempontból olcsóbb szomszédos államokba. Ezek a manőverek bár továbbra is a nyugati vállalatokat gazdagítják, magukban a nyugati társadalmakban (az úgynevezett magállamokban) azonban tovább mélyítik a válságot. A gazdasági válságok pedig politikai válságokat generálnak. Románia azokat a politikai támogatókat veszítheti el, akikre ?nemzetbiztonságát? és ?megbecsültségét? építheti.
S azokét nem nyerheti el, akik minden ?populizmusukkal? együtt valóban rokonszenvvel tekinthetnének rá, s akiktől ? a kiegyensúlyozott szomszédságpolitika és szolidaritás révén ? nemzetbiztonságuk is függhet. Trump Amerikája ? az eddigi fejleményekből ítélve ? aligha véd meg, nagyon úgy tűnik, provokatív katonapolitikájával előbb-utóbb csak bajba keverhet. Arról nem is beszélve, hogy a biztonság legfőbb garanciái nem a fegyverek, hanem az átgondolt, hosszútávú politizálás és a kompromisszumkészség.
Románia az elmúlt százötven esztendőben mindig a kedvező pillanatokat ragadta meg. Magyarán: zseniálisan improvizált. Improvizációkra ? ezt bizonyítja az elmúlt száz év hazai történelme is ? területszerzést igen, de tartósan stabil jövőt aligha lehet építeni.
A V4-ek távlatokban gondolkodnak, nem a pillanatot próbálják folyton javukra fordítani, hanem akár kockázatokat is vállalva, a nagyhatalmak ? soha nem önzetlen ? támogatása helyett a kölcsönös együttműködés ? soha nem pusztán önző ? teljesítményeire próbálják alapozni jövőjüket.
Egy zavaros és kiszámíthatatlan világban.