Feltételesen szabadlábra helyezik a mai nap folyamán Gregorian Bivolarut, a Spirituális Integráció az Abszolútumba (MISA) elnevezésű vallási mozgalom vezetőjét, miután az ügyészek nem fellebbezték meg a bírák erre vonatkozó döntését ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingPBI 2017
Sinaián tartják a világ közszolgálati műsorszolgáltatóinak a találkozóját szeptember 12-én és 13-án. A PBI (Public Broadcasters International) idei, immár 26-ik kiadását a Román Közszolgálati Rádió szervezi. (tovább…)
Continue ReadingIskola és politikai szándék
Megoldódott vagy sem a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye azzal, hogy a szabályosan meg sem alapított intézményt beolvasztották, vagyis jogilag eddig sem létező önállóságát megszüntették ? egy ideje, a jelenlegi politikai konjunktúra értelmezésében már Caragiale sem segít, Ionesco abszurdjánál tartunk: el vagyunk rinocérosodva ? a dolog máris tanulságos. Már hogyha nem elrejteni akarnák a lényegét, hanem tanulni abból. (tovább…)
Continue ReadingKinevezték az új minisztereket
Mihai Fifor jelenlegi gazdasági minisztert, a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának elnökét jelölte pártja a múlt héten megüresedett védelmi miniszteri posztra. (tovább…)
Continue ReadingA miniszterelnök a nyugdíjakról
Nem kérdezik meg a lakosságot, csak választási lehetőséget biztosítanak, amennyiben a nyugdíjrendszer második pillére opcionálissá válik ? jelentette ki a miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingMérséklődik az infláció
Enyhén mérséklődött az éves infláció, a fogyasztói árak augusztusban 1,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue ReadingBelendült az ipar
Az első hét hónapban 8 százalékkal nőtt az ipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet. (tovább…)
Continue ReadingInasok alkalmazását támogatják
Kérésre havonta 1125 lejes támogatásban részesül az a vállalkozó, aki inasszerződést köt, a dokumentum érvényességének teljes idejére ? közölte az Ilfov megyei Foglalkoztatási Hivatal. (tovább…)
Continue ReadingJapán sztrájk a Hargita megyei tanácsban
Fehér karszalag viselésével fejezi ki szolidaritását alintézményével, a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Igazgatósággal Hargita Megye Tanácsának döntéshozó testülete. (tovább…)
Continue ReadingÜgyészek a változtatások ellen
A Romániai Ügyészek Egyesülete a Tudorel Toader tárcavezető által javasolt igazságügyi reformtörvények negatív véleményezését kéri a Legfelsőbb Bírói Tanácstól. (tovább…)
Continue ReadingIn memoriam Bardocz Sándor
Bardocz Sándor 1962-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányait az ottani Képzőművészeti Líceum zene szakán végezte, és ez hatással volt életútjára. (tovább…)
Continue ReadingAz RMDSZ támogatását kérik az alkotmánymódosítás elutasításában
Nyílt levelet írt az erdélyi magyar LMBTQ (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek, Queer) közösség az RMDSZ-honatyáknak, az alkotmánymódosítási kezdeményezéssel kapcsolatban, amelyben arra kérik a szövetség képviselőit utasítsák el az alkotmánymódosítási kezdeményezést. (tovább…)
Continue Reading