E-csúcs

Magyarra a szójátékot lehetetlen lefordítani, hiszen Észtország neve nem ?e? betűvel kezdődik, mint számos más nyelven. Ahol viszont Esztoniaként emlegetik a legészakibb balti országot, amely jelenleg éppen az Európai Unió soros elnöki tisztségét tölti be, ott a média, írásban, ezekben a napokon kötőjelet tesz az első és a szó maradék része közé, utalva arra, hogy a digitalizálás és az információs társadalom elterjedésének a tekintetében ez a kis ország első helyen áll öreg kontinensünkön. Hiszen képzeljük csak el, Észtországban bármiféle közigazgatási-közszolgálati funkció 99 százalékban elérhető az ország minden városában és falujában, az iskolákban a digitalis oktatás mindennapossá vált és nem csupán az eszközök, hanem a tananyag tekintetében is, a pedagógusok digitalis átképzése pedig gyakorlatilag minden korosztályban befejeződött. Mindez oda vezetett, hogy az észtek két százalékkal növelték  nemzeti összterméküket és ugyanakkor bizonyos számítások arra is utalnak, hogy a digitalis szolgáltatások kiterjesztésének eredményeként ennek a kis országnak a lakosai évente és fejenként egy héttel több szabadidővel rendelkeznek. Ott tehát nem álom mindaz, amiről mifelénk is olyan  sokat beszélünk, miszerint a digitalis közigazgatás, a digitalis egészségügy, a digitalis pénzügy, a digitalis kereskedelem gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a szolgáltatásokat. Nálunk azonban a papírakták igen sok helyen nem csak hogy párhuzamosan működnek az elektronikus adatokkal, hanem számos tekintetben növekednek is, az egészségügyi rendelőkben, a gyógyszertárakban egyre-másra fagynak le a rendszerek és se szeri, se száma azoknak a hivataloknak, ahol az éppen ott üldögélő tisztviselőknek még az is gondot okoz, hogy a számítógép billentyűzetén megtaláljanak egy-egy betűt, a táblázatok kitöltéséről, a különböző programok elindításáról nem is beszélve. És miközben az oktatás már egy évtizede arról zeng, hogy tanítási módszereket a lexikális tananyag leadásáról át kell hangolni a készségek és a kreativítás fejlesztésére, a diákokat az önálló gondolkodás útjára kell vezetni, addig igazi megdöbbenéssel hallottam az egyik székelyföldi középiskola tanév-megnyitóján a tanulókhoz intézett szózatot: tanuljatok meg hallgatni, csüngjetek a tanáraitok szavain és soha ne kérdezzetek. A hasonló nézetek ellenére azonban az idő nem áll meg, és nem kétséges, hogy előbb-utóbb ide is eljutnak mindazok a döntések, amelyek Európa digitalis jövőjéről az uniós államfők mai, észtországi csúcstalálkozóján megszületnek. Tallinban ugyan nem hoznak nyilvánosságra hivatalos közös közleményt a tanácskozásról, de több mint valószínű, hogy a megbeszélések következtetései olyan keretet jelentenek majd, amely igyekszik földrészünket előbbre vinni a különösképpen Észak-Amerikával és több ázsiai országgal kibontakozó versenyhelyzetben. És talán mifelénk is eljön majd az az idő, amikor nekem sem kell egy kis faluból, ahol éppen most vagyok, kikapaszkodnom egy jó magas hegyre, hogy telefonon elérjenek a bukaresti rádio technikusai, hanem mindenhol részem lehet bármiféle kommunikációban. Túlságosan derűlátó lennék? Annyi  bizonyos: visszaút nincs. Az az ország és az a térség, amely nem a szavak szintjén, hanem a gyakorlatban nem tart lépést a digitálizációval,  elszigetelődik és bármiféle őrtűzek fénye csak önmaga arcát világítja meg. És ez édeskevés a jövőhöz.