Látogatás után

Kedves hallgatóim, mai jegyzetemben szeretnék néhány percre visszatérni Klaus Johannis  székelyföldi látogatására, pontosabban arra a két órára, amelyet Románia elnöke Hargita megye székházának üléstermében töltött el, ahol a jó előre meghirdetett napirend szerint olyan témakörök között kellett volna lezajlania a magasrangú vendég illetve a megyei és helyi elöljárók vitájának, mint az infrastruktúra fejlesztés, a székelyföldi gazdasági beruházások, a helyi kezdeményezések viszonya a központi döntéshozatallal, a turizmus helyzete  és így tovább, tehát számos olyan kérdéscsoportot részletezve, amelyek közvetlenül a székelyföldi településeknek és lakóinak a mindennapi életviteléhez, azaz a jelenhez és a jövőhöz kapcsolódnak. Szem- és fültanuként már elöljáróban el kell mondanom, ez a szándék mondhatni teljes mértékben kudarcba fulladt. Hargita és Kovászna megye vezetői valamint több székelyföldi város polgármestere amolyan történelmi siratófalnak tekintették Johannis elnököt és nem egyszer nem is feléje, hanem a közönség felé fordított vetítettképes előadásokkal próbálták elpanaszolni, hogy mi is történt száz esztendővel ezelőtt és hogyan, mi módon sértik a román média valamint a romániai igazságszolgáltatás kilengései a magyar közösséget. Noha a beszélgetés moderátora jónéhányszor utalt a leszögezett témakörökre és maga Johannis is elmondta, hogy tökéletesen ismeri Erdély történelmét, sőt nem csupán az 1918 utáni, hanem az 1867 és 1918 esztendőket is, illetve az ?unio trium nationum? elvén alapuló évszázadokat, miközben azzal is tisztában van, hogy minden nemzet másképpen írja meg ugyanazt a történelmet, éppen ezért inkább az akadémiai szférára hagyná a vitás kérdések boncolgatását, ennek ellenére a beszélgetés mégsem akarta elhagyni ezt a medret. Illetve akadt két kivétel: az egyik polgármester valóban a helyenként rossz minőségú közúti infrastruktúra és a helyi turizmus közötti összefüggésekre hívta fel a figyelmet, egy másik pedig arra figyelmeztetett, a pénzügyi hatóságok visszaélései arra kényszerítik az elöljárókat, hogy inkább karba tett kézzel üljenek, semmint nagyobb összegek felhasználására irányuló projekteket, programokat lássanak el kézjegyükkel.És akadt egy harmadik észrevétel is, amely már-már kabarészámba ment: miközben a moderátor a munkaerőgondokról, a munkaerőképzésről érdeklődött, az egyik polgármester mindegyre a saját titkárnőjének az alkalmazása és fizetése körüli bonyodalmakra tért vissza. Ezen a találkozón két malomban öröltek és ez mindenekelőtt  annak köszönhető, hogy a székelyföldi elöljárók a nagypolitikában való jártasságukat igyekeztek bizonyítani, noha annak színtere a parlament, a pártok közötti megbeszélések, de ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált: nem nagyon ismerik az elnök és az elnöki hivatal hatásköreit és megfeledkeznek arról, hogy egy demokratikus  jogállamban, viták nyomán változtatható, de törvényes keretek között működnek a különböző intézmények és sem ezen, sem a véleményszabadságon nem módosíthatnak egy központi atyuska intelmei. Johannis leszögezte, hogy a regionalizmus és a helyi autonómia híve, de elutasítja az etnikai alapú területi autonómiát. Hallottam, amint egy magyarországi politikus az éppen zajló Tusványoson ezt jó jelnek vélte, mármint azt, hogy a román közgondolkodás eljutott a helyi autonómia fogalmáig. Nos, ki kell ábrándítanom: Romániában már 1992-től létezik a helyi autonómiák törvénye, amelyet a Székelyföldön kellőképpen alkalmaznak is. Johannis visszautazott Bukarestbe, de talán ez a látogatás segít abban, hogy őszintén szembenézzünk ? mindenekelőtt önmagunkkal.