Tegnap nyári napforduló volt, csillagászatilag is az év leghosszabb napja, s mivel a politikában semmi érdekes nem történt, arra gondoltam, hogy jegyzetemben a világhelyzet legnagyobb témájához kapcsolódó olvasmányaimról beszéljek.
Olvasom az illetékes világszervezet felszólítását, hogy a menekültek közül különösen vigyázni kell a gyermekekre, hisz ők többszörösen kiszolgáltatottak, és nem tudnak védekezni sem a jogfosztás, sem a hátrányos megkülönböztetés, a bántalmazás, megalázás ellen. Olvasom, hogy a menekültek kétharmada gyermek, és arra gondolok, hogy végveszély esetén magam is a gyermekeimet menteném elsősorban, akár az életem árán is.
Hallgatom két fontos magyarországi egyházi személyiség felhívását: az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának friss videóján Fabinyi Tamás evangélikus és Beer Miklós katolikus püspök szólal fel a menekültek érdekében. A püspökök a menekülőket saját magukhoz hasonlítják, és ? sokak számára már-már kirívó megközelítésben és hangnemben ? az erőszak áldozataiként, segítségre szoruló emberekként beszélnek róluk.
Jellemző, hogy az említett világszervezet annyira összeegyeztethetetlennek ítélte a menedékkérők kötelező fogva tartásának elrendelését az európai és a nemzetközi joggal, hogy már áprilisban felszólította az uniós tagországokat, hogy a dublini egyezményt felfüggesztve ne küldjenek vissza több embert Magyarországra, ahol nem szívesen látják őket. Ez tehát megoldódott, szomszédunkat most már nem fenyegeti egyetlen menekült jelenléte sem, ráadásul ugye ott van biztonságból a méregdrága kerítés…
Hallgatom a püspököket, és arra gondolok: íme, jól képzeltem, hogy az egyház igazi feladata a szeretet és a humánum, az emberi közösségvállalás hirdetése. És nem az jut eszembe, hogy a menekült gyermekek a leendő gazemberek és terroristák, hanem az, hogy ha ne adj? isten háború törne ki, hogyan kellene menekítenünk a gyermekeinket. De elborzadva eszembe jutnak azok a papok is, akik a gyűlöletkampányban képesek voltak propagandista prédikációikban a menekültek ellen hangolni a híveket. És gondolok a mosdatlan szájú publicistára, akinek a magát mélyen kereszténynek valló országban volt pofája Ferenc pápa őszentségét szenilis vénembernek nevezni.
Ez a ?szenilis vénember? minden nap tanúbizonyságát adja, mennyire szívén viseli a bármilyen vallású ágrólszakadtak ügyét. Az elmúlt négy év alatt 13,9 millióval nőtt a menekültek száma világszerte, így 2014-ben 59,5 millió menekült volt a világban, és összesen 230 millió embernek kellett elhagynia otthonát. A menekültek több mint fele pedig kiskorú! Gyakran ?láthatatlan? emberpalántákról van szó, hiszen okmányok és kísérő nélkül érkeznek, nem jutnak megfelelő törvényi védelemhez, oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz. Őrizetbe vehetik, fogva tarthatják és kitoloncolhatják őket, kollektív kiutasítás és egyéb határvédelmi gyakorlatok alá vethetik őket. Megerőszakolhatják őket. És azok is maradnak, örökre láthatatlanok, mert ezerszám pusztulnak el.
A tájékoztatás kedvéért engedjenek meg egy idézetet egy minap olvasott dokumentumszövegből ? nagyon kíváncsi volnék, hogy e hivatalos, tárgyilagos szöveg hallatán-olvastán önök mire gondolnak.
?Minden egyénnek, közösségnek és kormányzatnak felelőssége van abban ? a nemzetközi kötelezettségeinknek megfelelően és az emberiesség minimális követelményeiből fakadóan ? hogy a menekült gyerekeket
– előítélet- és diszkriminációmentes, befogadó környezet vegye körül;
– saját jogokkal bíró jogalanyoknak tekintsék őket;
– ne tartsák őket menekültügyi őrizetben;
– minden, alapvető szolgáltatáshoz (oktatás, egészségügy) való hozzáférésről biztosítsák.?
Mi nemigen tudunk róla, mert erről nálunkfelé többnyire hallgat a manipulált sajtó, de a világban áldozatos ? és eredményes! ? jogi és rendészeti küzdelem folyik a menekültek, különösen a gyermek-menekültek helyzetének javításáért, akik áldozatai, nem pedig cinkosai a háború és az embertelenség terrorjának. Van, ahol az állam területén született menekült gyermekek automatikusan megkapják az állampolgárságot, a civilizált világban elhelyezik, ápolják őket.
Most, legújabb hírként, azt olvasom, hogy Robert Ficó szlovák miniszterelnök végül mégis beengedi országába a ?kvótaként? említett menekülteket helyzetük elbírálása végett. A visegrádi további hármak reagálása erre az intézkedésre még nem ismert. De vajon egyedüli végvár leszünk, maradunk esmét?
Utóirat
Elfelejtettem bemondani: június 20. minden évben a menekültek világnapja.