Kedves hallgatóim, még vagyunk néhányan, akik átéltük a személyi kultusz, mondhatnám többes számban: a személyi kultuszok teljét, és a ?szeretett vezetők? gesztusainak, beszédmódjának, mániákus utasításainak képe, hidegrázós emléke nem halványul emlékeinkben. Hitler és Sztálin voltak a legvéresebbek, de ? ne feledjük ? pályájuk csúcsán ők örvendtek a legnagyobb imádatnak is, annak ellenére, hogy nettó pszichopaták voltak. De Európa keleti felén jöttek utánuk a dicső utódok: a Rákosi Mátyások, Erich Honeckerek, Enver Hodzsák, Romániában pedig Gheorghiu-Dej és főleg Nicolae Ceausescu.
Nem részletezem, mindez arról jut eszembe, hogy Törökországban egy alaptörvényt módosító népszavazás nyomán Recep Tayyip Erdogan, a kormányfőből lett államelnök ? jogkörét megerősítve, elnöki rendszerét kiteljesítve, az atatürki független Török Köztársaság több mint kilencven éves alkotmányos rendjét felrúgva ? abszolút hatalmat szerzett.
Az előzmények bonyolultak, de még bonyolultabbnak látszanak ezek után a török autokratikus rendszer és az Európai Unió kapcsolatai. Elvben az EU-nak össze kellene zárni a Törökországból érkező fenyegetések előtt, gondoljunk elsősorban a bevándorló-kérdésre, de például arra is, hogy Erdogan újabb kétségtelen kimenetelű referendumot készül meghirdetni a halálbüntetés bevezetéséről országában. A helyzetet pedig nem egyszerűsíti az, hogy baráti viszonyban van Vlagyimir Putyin Oroszországával, ám a jelek szerint Donald Trump Amerikájával is; sem az, hogy Törökország (1952-től!) a NATO tagországa, legalábbis egyelőre, ugyanis egy ideje lebegteti a kilépési szándékát, amivel elindíthatja a szervezet felbomlását; ami teljesen átírhatná a világpolitikát.
A törökországi változások, ez is eszembe jut, súlyosan érintik az ország területén élő legnagyobb kisebbséget, egy ősrégi népet: a kurdokat. A kurdok lakta terület ? Kurdisztán, ahogy ők nevezik, bár ilyen ország a térképen hivatalosan nem létezik ? nagyság szerint világ 58. országa (lenne), ami egyenlő mondjuk Japán és Németország területével, de nagyobb például Olaszországnál vagy Nagy-Britanniánál. Kurdisztán négy ország területéhez van csatolva: az északi rész Törökországhoz, a keleti Iránhoz, a déli Irakhoz, a nyugati Szíriához. A világon a kurdok számát negyven-ötven millióra becsülik, ezzel a hetvenhét milliós tamilok és a hatvan milliós szindhik után a harmadik legnagyobb lélekszámú nép, amelyik nem rendelkezik önálló állammal.
A mostani erdogani népszavazás lefolyásának módja és eredménye ellen legjobban épp a kurdok képviselői tiltakoztak, de nyíltan csalásról beszélnek európai megfigyelők is. Persze az ilyen hamisítások, diktatórikus eljárások ellen alig lehet tenni valamit ? helyenként a hatalmát bebetonozó politikai rendszer már a demokráciákban is úgyszólván az önkényuralomig fokozhatja (manipulált törvényhozással és demokratikusnak nevezett népszavazásokkal) a társadalom irányításának módját. Márpedig az autoritarianizmus, a homogén nemzetállam a kisebbségek jogbiztonságának végét jelenti. Ily módon a törökországi események rólunk is szólnak, de mindenképpen: nekünk is tanulságot jelenthetnek.
Minket sem hagyhat hidegen például az, hogy az Európai Uniós tagállamok vezetői közül Orbán Viktor az egyedüli, aki a sorsfordító török népszavazás eredményéhez gratulált Erdogan elnöknek. Tehát Magyarország kormánya ?meg akarja állítani Brüsszelt?, de nem akarja megállítani az Európától végérvényesen elforduló, antidemokratikus Erdogan-rezsimet…
Kedves hallgatóim, szóljon, aki érti! Mert én nem értem, milyen politikai megfontolás állhat amögött, hogy egy olyan ország, amelyik közösséget vállalt az európai, nyugati demokratikus értékrendszerrel, amelyik eszmeileg, lélektanilag és anyagilag, gazdaságilag rengeteget profitált az uniós tagságból, vállalja a cinkosság látszatát egy olyan hatalommal, amely elnyomja, sőt fizikailag megsemmisíti a kisebbségeit, amely ? iszonyú a fenyegetés, a veszély! ? a területén feltartóztatott bevándorlók millióinak továbbengedésével újabb válságba sodorhatja Európát. Hogy lehet a migránsozás és az erdélyi magyarság kisebbségi jogköveteléseinek hangoztatása közepette ilyen barátja valakinek?
Vagy annak a váteszi belátásáról volna szó, hogy Európában már semmi reményünk a békére és a demokráciára, sőt ? egy gondolkodó nemrég elhangzott szavai szerint ? készülhetünk az európai Erdoganok uralmára? No de lehet-e egy szegény kis ország bármilyen tehetséges, bármilyen jól helyezkedő vezére egyenrangú az orosz cárral vagy a török szultánnal?