Nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést Victor Ponta volt kormányfő, aki bejelentette: jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt. A szociáldemokrata politikus egy Facebook-bejegyzését ismertető Hotnews.ro magyarázatképpen hozzáfűzte: a magyar kormány kezdeményezése elsősorban a Soros György által pénzelt budapesti egyetem ellen irányul, amely be is jelentette, hogy a jogszabály elfogadása arra kényszerítené, hogy elhagyja Magyarországot. Victor Ponta az utóbbi hetekben több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. A Rador.ro portál cikkírója arra hívja fel a figyelmet, hogy két romániai egyetemet (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet) is Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról.