Közös sikerek és bizalom kell ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatokban jelen lévő nehéz ügyeket a siker reményével lehessen megoldani ? jelentette ki a magyar külügyminiszter, miután fogadta román kollégáját. Szijjártó Péter hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy vannak érzékeny kérdések, amelyek alapvetően a kisebbségekhez kapcsolódnak.
A román tárca közleménye azt emelte ki, hogy Teodor Meleşcanu az első román külügyminiszter, aki beszédet mondott a magyar nagykövetek évente rendezett értekezletén. A dokumentum szerint Meleşcanu ismét szorgalmazta az együttes kormányülésen gyakorlatának felújítását, amely a Fidesz 2010-es hatalomra kerülésével szakadt meg.
Mindkét fél jelezte, hogy nyitott a viszony javítása felé. Például Bukarest a találkozó megelőző napokban hozzájárult több határátkelő megnyitásához, amit Budapest évek óta szorgalmaz.