Tüntetés a jégkorongért

Kedves hallgatóim, az eltelt hetekben, itthon és világszerte, bőven hallottunk tüntetésekről, száz- és tízezrek vonultak az utcára emberi jogokért, természet- és környezetvédelemért, a korrupció és a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen és így tovább. A közösségi oldalakon sokezren írtak és írnak alá petíciókat a sajtó- és véleményszabadságért, a művészet és a művészek támogatásáért, az egészségügyi szolgáltatások bővítéséért és folytathatnám a sort. Az a téma azonban, amelyért előre bejelentett megmozduláson gyűlnek össze ma este Csíkszeredában, még sehol nem szerepelt tüntetések céljaként és alighanem a Rekordok Könyvében is jegyezhetnék. Hargita megye székhelyén ugyanis pénteken hat órától sok százan a jégkorongért, a csíki hokiért emelik fel nyilvánosan is a hangjukat és nem véletlenül. A városnak és a térségnek ez a hagyományos sportja az utóbbi két évben soha nem látott mélységekbe süllyedt, és ma már oda jutott, hogy azok a csapatok is könnyű zsákmánynak tekintik a Csíkszeredai Sportklubot, amelyeket máskor tucatnyi gólkülönbséggel győzött le. Nem mondok újdonságot azzal, hogy a városban a hoki, immár közel kilenc évtizede, a legfontosabb közösségformáló erő. A korong 1929-es elindulása után az egykori kisváros lakossága egyemberként büszke volt arra, hogy fiai mindig ott játszottak a romániai jégkorongozás élvonalában, és ez az érzés nemzedékről-nemzedékre, nagyapákról apákra, fiúkra-lányokra és az unokákra is átöröklődött. Még két évtizeddel ezelőtt a város felnőtt, ifjúsági, gyermek, sőt női hokicsapatai is valamennyi bajnoki címet elhódítottak, az utóbbi években azonban a sportág piacgazdaságra való áttérésével egyre jobban összeroskadt az építmény. Nagyobb pénzekért több csíki játékos elment Magyarországra, mások romániai csapatokhoz szerződtek, helyüket különböző idegenlégiósokkal próbálták feltölteni, olyannyira, hogy akadt jónéhány mérkőzés, amikor a szurkolók székely himnuszát inkább Európában kóválygó, másod- és harmadrangú szlovák, orosz, litván és más játékosok hallgatták, semmint idevalók. Az utánpótlás nevelés sem töltötte már be a szerepét, az ifjúságiak közül ugyancsak nagyon sokan átvándoroltak Magyarországra, sőt akadtak, akiket már a középiskolát is ott folytatták és folytatják. Azok a hangzatos szavak, amelyek most, talán kárpótlásként, Székelyföldi Jégkorong Akadémiáról beszélnek, nem jelentenek gyógyírt azoknak a szurkolóknak, akik még mindig bíznak abban, hogy ezt a negatív spirált rövid távon meg lehet állítani. Sokan vádolják a Sportklub jelenlegi vezetőségét azzal, hogy nem áll a helyzet magaslatán, nem tud bevonni újabb pénzügyi forrásokat, nincs semmiféle felkészülési stratégia és taktika, a sorozatos edzőcserék sem érnek semmit. A menedzsment viszont azzal védekezik, hogy a klub a romániai állami sportintézményi rendszer része, és ezért meg van kötve a kezük. Mivel nincsenek eredmények, a városvezetés is adott mértékben elfordult a jégkorongtól, inkább a labdarúgás valamint errefele mindenképpen új sportágak, a kosárlabda és az úszás fele fordította a tekintetét. Egyszóval soha ilyen nehéz helyzetben nem volt még a csíki jégkorong, és egyértelmű, hogy a ma este tüntető elkeseredett szurkolóknak nagyon is igazuk van. Hiszen nem csupán egy sportágért, hanem olyan hagyományos közösségi értékért szállnak síkra, amelyet még mindig a sajátjuknak tekintenek, és szeretnének megőrizni az elkövetkező évtizedekre is.