Soha nem látott kísértet járja be e hetekben a rommagyar sajtót, a saját ? kisebbségi ? cenzúra két lábon járó kísértete, aki nyilván nem a saját, hanem alig titkolt megbízói nevében tiltja meg a másként vélekedés nyilvános megjelenését, sőt a legdrasztikusabb eszközhöz nyúl, hetilapot szüntet meg hatalmi megrendelésre. A főcenzor különössége, hogy ezúttal nem a ?román? hatalom ideológiai elvárásainak alapján cenzúráz, hanem a magyar kormányzat és itteni helytartói szája íze szerint szabja át, illetve hallgattatja el a véleményeket, szüntet meg lapot, rúg ki újságírókat, és helyez pozícióba másokat. Ráadásként a cenzor ? Nagy-Debreceni Hajnalka ? még azt a fáradtságot sem vette, hogy tisztára mossa magát a megalapozott korrupciós vádaktól, sőt ?főnöke? nemcsak a följelentőt rúgatta ki (aki nem mellesleg azután pert nyert kirúgatása ellen), hanem mellesleg az elégedetlenkedő kollégát is, kis áttetsző csellel, menesztette a Kolozsvári Rádió szerkesztőségéből.
Mondom, példátlan a kisebbségi sorsra jutásunk egész időszakát tekintve, ami itt és most történik, vagyis a rommagyar nyilvánosság átszabása, alárendelése a magyarországi hatalmi érdekeknek, az alig burkolt cenzúra, és a folyamat vége még egyáltalán nem látszik, az einstandolás ? minden bizonnyal ? folytatódni fog.
Ugyancsak példátlan, hogy egy politikai párt sajtósa állami, vagyis költségvetésből fizetett állásából cenzori, mindent egybevetve törvénytelen tevékenységet folytasson. Sok dolog ismeretlen és titokban történt a cenzúrával kapcsolatban, de ami nem kétséges, hiszen egyik érintett írja, feketén-fehéren és névvel felvállalva azt, hogy ?az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni, és hogyan.?
És ahhoz sem férhet kétség, hogy az Erdélyi Riport megszüntetése nem anyagi ? amint azt a Népszabadságról is elterjesztették gátlástalan propagandisták ?, hanem politikai indítékból történt, fideszes mintára (valószínűen megrendelésre is). És a rommagyar mediatikus tér kisajátításának, az ellenzéki hangok elhallgattatásának céljából, klasszikus sajtószabadság ellenes meggondolásokból történt.
Az utóbbi hetekben három (lásd itt, itt és itt) petíció is foglalkozott a sajtószabadság problémáival (egy rádióadás témáját is képezte a cenzúra), tiltakozva a ?belső? cenzúra egyre nyilvánvalóbb jelenléte, az értelmiségi vita, a nyilvános okoskodás elhallgattatását nehezményezve. Hivatalos válasz, illetve reakció ezekre sem érkezett ? a Fidesz-stílus ebben is tetten érhető ?, a most ?különösen nagy sikerét ünneplő? vezérkar a gyáva elhallgatást választotta az újságírókkal és a nyilvánossággal való bármiféle párbeszéd helyett.
Ugyanakkor a szintén erős politikai befolyás alatt álló MÚRE is hallgat az ügyekről, esetleg majd kivizsgálják, ha elfelejtődtek a dolgok, és egy semmitmondó nyilatkozattal elintézik az egészet.
Ami az RMDSZ hivatalos szócsövét, a jobb időket megélt maszol.ro-t illeti, amit kézi vezérléssel nem is a névleges főszerkesztő, hanem a ?főnök sajtósa?, a botrányosan viselkedő főcenzor asszony irányít, fokozatosan ment át a szivárvány alatt, és veszítette el nyomát is mindenféle kritikus vagy egyáltalán tényekre alapozott publicisztikának.
Hát így körvonalazódik a Fidesszel kötött paktum ára, a ?nagyszerű hat százalék?, amiből legalább kettőt az Orbán-Kövér, stb. propaganda, és a magyar kormányzati médiák kampány-rásegítése hozott, az immár mindenestől kiszolgáltatott rommagyar párt(ok)nak. A kialakult helyzet világosan mutatja azt is, hogy az alig 3 hete leadott szavazatok mintegy kényszerből, a félelemtől és a manipulációból fakadtak, és a politikai mainstream továbbra is háttal áll szavazóinak, a bizalom, amit most legitimitásukként hangoztatnak, álságos propaganda, és nem valós demokratikus fölhatalmazás.
A tények, illetve az igazság utáni politizálás viszont igen gyorsan bebizonyíthatja, hogy kontra-produktív, sőt kisebbségi helyzetünkben végzetesen káros: kiszolgáltat és alávet, a sajtónyilvánosság ellehetetlenítésével és a média kontrolljával még az esélyét is megszünteti annak, hogy a demokratikus pluralizmus értékeit követve valós rommagyar társadalom alakulhasson ki, illetve működhessen. Így nem lehet képviselni közös ügyeinket, így csak a kisebbségi kalandorpolitika folyhat, veszélybe sodorva kisebbségi társadalmunk viszonylagos ? legalábbis ? szellemi autonómiáját, sőt magát a társadalmat is.
Azt hiszem, ha valaha, hát most lenne szükség a rommagyar civil társadalom összefogására és határozott föllépésére a hatalmi önkény, a sajtószabadság csorbítása ellen, mert ahol cenzúra van és a médiák önkényes kontrollja, ott nemcsak a demokratikus élet lehetősége, hanem az értelmes beszéd, a közjó szolgálata is ellehetetlenül, a közélet kiürül és tartalmatlan, ugyanakkor erőszakos és bigott propagandává silányul.
Más kérdés, hogy az amúgy is erőtlen rommagyar civil társadalmi szerveződések anyagi alávetése, kiszolgáltatása jó ideje folyik, és ezért ma már alig van hang, mely fölszólamlana az intézkedések ellen. Tisztelet a kevés kivételnek (köztük a bukaresti TV Magyar adásának szerkesztőinek és értelmiségieknek, magánembereknek), állásféltésből, igazodási kényszerből, megtévesztettségből, de olykor karrierizmusból és terribilimusból egyaránt alig történik határozott föllépés, illetve annak még leghaloványabb jelét is hatalmi szóval, fenyegetéssel elfojtják.
S.O.S. SAJTÓSZABADSÁG!