Trump győzelme továbbra is az egész világot izgalomban tartja. Nem csak az Európai Unió vezetői tanácstalanok, nem csak Putyin eufórikus, nem csak a sokéves liberális karanténból kiszabadult Orbán Viktor készülődik Washingtonba, de a mi Gigi Becalink is elérkezettnek látja a pillanatot, hogy ? Trumppal való hasonlóságaira alapozva ? megnövekedett esélyekkel lépjen ringbe az állami főhatalomért.
Ahogyan Adrian Lobe, a Spektrum című internetes fórum szerzője rendszeresen beszámol róla, Amerikában sem csillapodnak az indulatok. Minekutána a Trump-tábor ? egyébként teljes joggal ? azt hányta a gátlástalanul elfogult amerikai média szemére, hogy egyoldalú állásfoglalásaival manipulálja a választásokat, Trump győzelmét követően egyszerre megfordult a lemez. A legelkötelezettebb demokraták nem csak tüntetnek, gyújtogatnak és kirakatokat zúznak, hanem ? a megfontoltabbak ? választási csalásokra utaló jeleket is keresgélnek. És aki keres, az talál. Hilary Clinton ugyanis azokban az ingadozó államokban, melyekben a választás szavazó-automatákkal zajlott, 7 százalékkal kevesebb szavazatot szerzett, mint amennyit azokban az analóg helyzetű államokban szerezhetett, melyekben a szavazást a hagyományos, szavazócédulás módszerrel folytatták le. Ez a 7 százalék ? demokrata számítások szerint ? 30 000 szavazatot jelent, Hilary pedig pusztán 27 000 szavazattal maradt alul. Magától adódott a következtetés, hogy a szavazó-automaták hackertámadások áldozataivá váltak.
Hogy kik lehettek a hackerek? A válasz ? az ősrégi qui prodest elv alapján ? erre a kérdésre is kézenfekvő volt. Az oroszok nyilván, akik valóban rendelkeznek az ehhez szükséges szakértelemmel és hackergárdával, s akiknek szoros érdekeik fűződnek ahhoz, hogy az újabb keletű amerikai-orosz konfrontációit szorgalmazó demokrata irányzat helyett az Iszlám Állam elleni közös amerikai-orosz fellépést előnyben részesítő, békülékenyebb Trump kerüljön az Amerikai Egyesült Államok élére. A gyanú már csak azért sem tűnhetett valószínűtlennek, mert a közelmúltban valóban történtek hackertámadások, és az illetéktelen behatolók éppen a demokraták egyik rendezvényének anyagait hackelték meg. Arról nem is beszélve, hogy az oroszok az ukrajnai választásokat ? nyugati források szerint ? bizonyítottan manipulálták.
A feltételezés valóban csábítónak tűnt, de sajnos bizonyíthatatlannak is tűnik. Az elektronikus újraszámlálás ugyanis szinte már lehetetlen. Ahhoz, hogy valamiféle összevetés lehetségessé váljon, az adatokat egy kontrollszámítógépbe is át kellett volna vezetni. Ez azonban nem történt meg. A technika tévedhetetlenségébe vetett vak bizalom megbosszulta magát. A gyanú megalapozottsága utólag ellenőrizhetetlen. A hackereknek ugyanis lehetőségük volt rá, hogy a rendszerbe való belépés nyomait eltüntessék. Arról nem is beszélve, hogy a használatban lévő szavazógépek ? szakvélemény szerint ? jóval megbízhatatlanabbak, mint akár mobiltelefonjaink, házi számítógépeink, sőt még személygépkocsiink fedélzeti komputerei is. Már réges-régen le kellet volna cserélni őket.
A másik ok, amiért az újraszámlálás igénye nem látszik megalapozottnak, az az, hogy az eltérések a statisztikai hibahatár közelében vannak. Tehát a hacker-beavatkozás valószínűsége statisztikai érvekkel sem bizonyítható minden kétséget kizáróan.
Így aztán, bár a demokraták számára nagyon is kapóra jönne az orosz hacker-támadás ?ténye?, a gyanút sem igazolni, sem eloszlatni lehet.
Sőt, a statisztikai anomáliákra alternatív magyarázatok is kínálkoznak. Az úgynevezett ingadozó államok szavazói, melyekben a választás sorsa voltaképpen eldőlt, jövedelem, képzettség, faji hovatartozás tekintetében jelentősen különböztek az összehasonlítási alapként használt ? szintén ingadozónak tekintett ? államok szavazóitól. Trumpot, úgy tűnik, a vidéki Amerika választotta elnökévé. Ha a szociológiai adatokat figyelembe vesszük, a statisztikai anomáliák egyszerre semmivé foszlanak.
Így aztán az a hangzatos feltevés, hogy Trumpot az orosz hackerek választották Amerika elnökévé, meginog. Teljes bizonyossággal mégsem cáfolható. Ez a tényállás a kibékíthetetlenül egymásnak feszülő szekértáborok indulatait robbanásveszélyessé fokozhatja. S a demokraták, akiket a hatalom birtokában is jobbára a tények elutasítása jellemzett, az eredményt nem hajlandóak elfogadni. Az utolsó szalmaszálban is igyekszenek megkapaszkodni. A három gyanúsnak tekintett államban követelik az újraszámlálást.
Amint azt Bruce Scheiner véli, ?Hilary támogatói joggal támasztanak igényt annak tisztázására, hogy a nyilvánvaló statisztikai anomália az amerikai választási rendszer ellen irányuló hackertámadás, avagy egy hamis korreláció következménye volt-e? Mindenesetre meghökkentő ? véli a szerző ?, hogy az amerikai demokrácia hitele pusztán egy statisztikai inkoherencia függvényévé válhat. Ha a vélt vagy valóságos szabálytalanságok nem tisztázhatóak, a választási folyamatot örök gyanú árnyékolhatja be, mely a demokráciára nézve jóval veszedelmesebbé válhat, mint egy populista jelölt megválasztása. A gyanakvás ugyanis a demokrácia mindent szétbomlasztó mérge.?
És persze Trump hívei sem könnyen nyugodhatnak bele abba, hogy a sajtó politikai opcióikat és érzületüket ? gyakorlatilag egyhangúan ? valamiféle bunkókra jellemző populizmusnak bélyegezte.
S ezek a mérgek az ? amúgy is a szembenálló táborok közti kommunikációképtelenség állapotába taszított ? amerikai társadalom, s végső fokon az egész világrendszer számára súlyos következményekkel járhatnak.