A háborúnak van egy messziről is látható eredménye: senki földjévé teszi a világot. Előbb azt az országot, ahol kitört ? és ahol dúl a háború. Aztán fokozatosan senki földjévé válik a világ minden része, amely érintve van, amelynek valami köze van a kitört háborúhoz. Így volt ez Boszniában is ? és egész Jugoszláviában ? abban az abszurd és teljesen értelmetlen testvérháborúban, amely a Balkánon folyt a múlt század 9o-es éveiben.
Abszurd és teljesen értelmetlen elsősorban azok számára, akik a senki földjére kerültek, és egymás ellen harcoltak, anélkül hogy egyáltalán okuk lett volna rá, hogy egymást gyilkolják, megnyomorítsák. Erről szól a Bukaresti Nemzeti Színház legutóbbi bemutatója: a NO MAN?S LAND – vagyis a Senki földje.
Egy bolgár rendező ? Alexander Morfov ? vitte színre ezt a darabot Bukarestben. És a színrevitelnek köszönhetően a bukaresti nézők is a senki földjén érezték magukat. Ott, ahol őrültség, ami történik. Egy bosnyák férfi és egy 19 éves szerb fiú a két tábor közötti senki földjén találja magát, és veszekedni kezdenek arról, hogy ki robbantotta ki a háborút. Veszekedésük nevetséges és siralmas. És az eredmény: két halott. A bosnyák férfi megsebesíti a szerb fiút azért, hogy a békéltető ENSZ-csapatoktól segítség érkezzék egy akna hatástalanítására. Csakhogy az ENSZ-csapat parancsnokát nem érdekli sem a sebesült gyermek, sem az akna. Ő a tévében akar szerepelni ? esze ágában sincs megállítani a tragédiát. A szerb fiú agyonlövi az őt megsebesítő bosnyákot, majd pedig a saját homlokára szegezi a pisztolyt. És az elsül! Mit is tehetne mást?
Abszurd és ironikus darabot, illetve előadást láthattunk. Abszurdot, ironikusat ? és tragikust. A kérdés csupán az, hogy az emberi fájdalmat, az emberi tragédiát abszurdra és ironikusra lehet-e venni egyáltalán? Én nem szívesen venném arra. Hogy minden háború gazemberség ? az nyilvánvaló. De nem szépül meg attól, nem válik meghaladottá vagy meghaladhatóvá attól, ha ironizáljuk. Legfeljebb még nyugtalanítóbb lesz. Lehet, hogy ezt akarták a Senki földje színrevivői Bukarestben. Hogy ne törődjünk bele abba, ami abszurd és embertelen. S főleg ne keressünk kibúvót a felelősség alól, amely a világon minden embert terhel, ha valahol háború van. Szíria, Irak, Afganisztán ? hogy csak néhány helyet említsek ? szintén a senki földjévé vált, amiért mindannyian felelősök vagyunk. Az ENSZ tagállamai, például. Mert az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai immár évek óta békésen bombázgatják Szíriát, elősegítve ezáltal az Iszlám Állam létrejöttét, ténykedését. Hát nem abszurd ez? Hát nem kellene végre valami egyebet tenni?