Forradalom és kommunikáció

Ezekben a napokban Erdély városaiban, falvaiban, kisebb vagy nagyobb rendezvényekkel a magyar forradalom hatvanadik évfordulójára emlékezünk. A középnemzedék és a fiatalok olyképpen, hogy meghallgatják, amit mások beszélnek róla, vagy megnéznek dokumentumkiállításokat, filmeket, az idősebbeknek viszont még mindig ott élnek emlékezetükben azok az 1956 októberi és novemberi napok, amikor kamaszként ők maguk, vagy a szüleik otthon behúzták a függönyöket, majd fülüket a korabeli, nagy elektroncsöves rádiókészülékekre tapasztották, és vagy a középhullámon fogható Kossuth-adón, vagy a sistergő-pattogó, el-eltűnő rövid hullámú állomásokon próbálták követni, összeszoruló szívvel, hogy mi is történik Budapesten. Más lehetőségük nem nagyon adódott, és ha 1989 decemberét úgy tekintjük mint Bukarestből a televízión át közvetített forradalom napjait, akkor kétségtelen, hogy 1956-ban, erdélyi szempontból, a rádióé volt a főszerep. A forradalmak és a kommunikáció ugyanis elválaszthatatlanok egymástól. 1848-ban a márciusi ifjak még Bécsből, hajón át érkezett levelekből vették tudomásul, miszerint az osztrák fővárosban kitört a forradalom, de első útjuk már a nyomdákhoz vezetett, hogy a frissen szerkesztett újságokban a saját tizenkét pontjukat minél nagyobb példányszámban tudják terjeszteni a lakosok között. 1956-ban, Budapesten, a rádióstúdió volt az egyik fő célpont, hogy annak birtokba vételével szét lehessen szórni az egész országban, sőt a határokon túl is a forradalmi ifjúság, majd az új kormány közleményeit, hirdetményeit, biztatását, buzdítását. 1989-ben pedig Bukarestben nem is lehetett forradalmár az, aki legalább egyetlen estén, rövidebb-vagy hosszabb ideig nem állt a televíziós kamerák elé, a romániai rendszerváltás leglényegesebb eseményeit pedig az ország nagy többsége csak akkor hitte el, ha otthon, a szobájában, a képernyőn is megláthatta. A hírközlést azóta az internet, a világháló alaposan felforgatta, de ha jól meg gondoljuk, ma sincsen másképpen. A közösségi oldalakon tüntetésekre, megmozdulásokra való felhívások indulnak tucatszámra, több ezren vagy tízezren írnak alá ilyen vagy olyan témájú folyamodványokat, és a papíralapú újságokon túl, az online lapokba és hírportálokba a politikai erők a lehető legváltozatosabb formában és stílusban igyekeznek eljuttatni üzeneteiket, hogy a létező társadalom csoportokra legyenek minél nagyobb hatással. A forradalmak és a tömegkommunikáció, a politika és a tömegkommunikáció ezért elválaszthatatlan kapcsolatban voltak és vannak egymással, hiába változik a műszaki háttér, hiába más az üzenetek célbajuttatásának eszköze, maga az alapelv mit sem változik. Ezért jó, ha manapság is úgy tekintünk bármiféle nagyobb arányú mozgásra a médiapiacon, hogy a felszín gazdasági érvei mögött mindig arra gondolunk, vajon mi van a háttérben. De visszatérve az évfordulóra: nem tudom, hogy a Magyar Rádió 1956-os októberi-novemberi adásainak megőrizték-e vagy sem az elektromágneses lenyomatait valamiféle archívumban, de annyi bizonyos, a hatvan éves megemlékezések akkor lennének teljesek, ha itthon, Erdélyben legalább részleteiben újra meghallgathatnánk az egykori rádiós anyagokat is. A remény, az öröm, a szabadságvágy, majd a kétségbeesés és a gyász valóban hiteles krónikáját.