Magyarországon most zajlik az úgynevezett kvóta-ellenes kampány. Valószínűleg én magam is nemmel szavazok majd. Nem azért, mert nem szeretnék idegeneket befogadni, hanem egyszerűen azért, mert törvénytisztelő embernek tartom magam, s ekként az illegális bevándorlást kénytelen vagyok elutasítani. A modernitás talán legnagyobb vívmánya a jogállam. Csupán a jogállam teremthet megfelelő kereteket a demokrácia, a társadalmi igazságosság, az állampolgári összetartozás-érzés számára.
Ha egy állam minden fenntartás nélkül megnyitja határait, ahogyan azt Angela Merkel Németországa tette, voltaképpen a jogállamot számolja fel. Ha bárki zavartalanul beléphet és távozhat egy államból, gyakorlatilag megszűnik az állampolgár és a nem-állampolgár közti különbség, ami az állampolgári közösség fellazulásával, s távlatilag talán megszűnésével is fenyegethet.
És ezt a tényt nem írhatják fölül a nemzetközi jog menekültekre vonatkozó kitételei sem. Egy jogállamban ugyanis a menekülteket meg kell különböztetni a bevándorlóktól, és mindkét kategóriát a határokat illegálisan átlépőktől. Az utóbbiakat minden kétséget kizáróan el kell utasítani. A menekülteket legális jogi-adminisztratív eljárások nyomán erkölcsi kötelesség befogadni, a bevándorlók befogadását pedig gazdasági kényszer igazolhatja.
A magyar kormány eljárása tehát elvileg indokoltnak tekinthető.
Az azonban, ahogyan a kormányzat az elutasítást megindokolja nehezen elfogadható. A határátlépőket sommásan ?idegeneként? emlegetni nem annyira a menekültekre és a bevándorlókra nézve kockázatos, mint inkább a magyar állampolgárok vonatkozásában. Hisz a jelenlegi közhangulat esetleges következményei egyéb vonatkozásokban is őket fogják érinteni. A magyar társadalomban, a szomszédos államokhoz hasonlóan az idegengyűlölet is aggasztóan virulens. Időnként még miránk határon túli magyarokra is kiterjed. Arról nem is beszélve, hogy az olyan jelszavak, mint hogy nem akarunk idegenekkel együtt élni, a románok, a szlovákok, a szerbek, az ukránok hasonló érzületeit legitimálhatják. Az utódállamok és a nemzetközi közvélemény szemében is.
Értem én persze, hogy a magyar kormányzat úgy véli: a népszavazás csak akkor válhat hathatós aduvá a Brüsszellel folytatott politikai játszmákban, ha a magyar állampolgárok 90 százaléka nemmel fog szavazni. Következésként mindenkit meg kell nyerni az ügynek, akit csak lehet.
A mai jobboldali kormányzat a határon túli magyarok ügyében tartott népszavazás tapasztalatai ? egészen pontosan a szocialisták és a liberálisok xenofób érvei ? nyomán is pontosan tudja, hogy a magyar választó hajlik az idegengyűlöletre, ezért a 90 százalék a xenofóbia latba vetése nélkül feltehetőleg nem volna elérhető.
A kérdés csak az, hogy kifizetődik-e mindez?
Megéri-e az, hogy a nemzetközi közvéleményben amúgy is erőteljesen meggyökerezett magyarellenes előítéleteket tovább fokozzuk? S nem utolsó sorban, hogy a magyar társadalmon belüli indulatokhoz újabb érveket szolgáltatunk?
Ismétlem, nem a népszavazással van a baj. Annak meg van a maga koherens logikája, hanem azzal a móddal, ahogyan a kormányzat a népszavazást magát felvezeti. Látszólag persze abban a megfontolásban is van némi logika, hogy ha románok, a szlovákok, a szerbek megtehetik, hogy bennünket, magyarokat másodrendű állampolgárokként kezeljenek, és a Nyugat mégsem kelti rosszhírüket, minket meg sokkal kevesebbért is megbélyegez, van-e egyáltalán vesztenivalónk? Csakhogy ez a kérdésfelvetés téves. Arról, hogy a Nyugat hogyan viszonyul hozzánk, nem sokat tehetünk, az ország imidzse a szocialisták és a liberálisok alatt sem volt sokkal jobb a mainál, arról azonban, hogy mi történik a határokon belül, mégiscsak a magyar állampolgárok tehetnek.
S ebben a vonatkozásban is nemzetről van szó!