Kedves hallgatóim, a kormány döntött: december 11-ére, megannyi nemzeti, királyi, egyházi, családi ünnep közé sirítette be a parlamenti választásokat. Azonnal megjegyzem, ez már egy jóval normálisabb parlament lesz, egyrészt azért, mert jóval kevesebb honatya és honanya fogja a székeit koptatni, másrészt, mert a megválasztásuk módja normálisabb, vagyis egyszerűbben szólva: nem abnormális, mint a megelőző két ciklusban volt.
Maradjunk viszont a dátumnál, mert érdekes vonzatai vannak az év végi szavazásnak, következésképpen a választások eredménye alapján a kormányalakításnak. Körül is néztem egy kicsit: elég ritka dolog Európában, hogy ilyen későn áll fel egy parlament, alakul meg egy kormány. Persze ez is következmény: annak a következménye, hogy az előző törvényhozásnak mindig ki kell tölteni teljes mandátumát, így hát a választások napja mind ünnepibbé válik, tolódik az év vége felé, talán még karácsonyi választásaink is lesznek. Ugyanis ezt az ismétlődő kitolódást csak két helyzet oldhatja föl: az egyik az alkotmánymódosítás, mondjuk a választások napjának rögzítésével; a másik egy előrehozott választás, ami megváltoztatja a mandátumok szakaszolását, lejártuk időpontját. Jelzem, ez utóbbiban nem is vagyok annyira biztos.
Kedves hallgatóim, bőven lesz alkalmunk az esélylatolgatásra mind maguknak a választások, mind utána a kormányalakítás kimenetele, végeredménye tekintetében, sőt, előtte a jelöltállítás izgalmai is megérdemelnénk egy áttekintést; most ? mint jeleztem ? mégis egy másik vonatkozásról, illetve gubancról szeretnék beszélni.
Arról nevezetesen, hogy a választásoknak ez a késői időpontja tulajdonképpen a veszteseknek kedvez. Persze csak amolyan sovány vigaszként, hiszen egy ? főleg látványos ? vereségért és a kormányalakításból való kimaradásért politikailag semmi sem kárpótol, de legalább egy kis káröröm maradhat, hogy a nyerteseknek egyrészt elrontja az ünnepeit a sok szervezési teendő, másrészt és leginkább, hogy a nyerteseknek, az új kormánynak a régi kormány által kidolgozott költségvetés szerint kell dolgoznia.
Nem véletlen, hogy a győzelemre és a kormányalakításra magasan esélyes szociáldemokraták nemtetszésüket fejezték ki a választások kitolása miatt. A PSD elnöke, Liviu Dragnea egyenesen kilátásba helyezte, hogy a legerősebb parlamenti pártként a PSD egyszerűen nem fogja átengedni, azaz megszavazni a Ciolos-kormány által kidolgozott jövő évi állami költségvetést. Azt mondta, nem hajlandók ilyen örökséget vállalni, nincs bizalmuk olyan emberek hozzáértésében, akik nulla eurót hívtak le az európai alapokból. Igaza lehet, túl azon, hogy kijelentése szerint biztosra veszi pártjának és a vele szövetséges Tariceanu-féle pártnak a választási győzelmét. Meg hát tapasztalatból beszél: jól tudja, hogy ők maguk milyen költségvetési kötelezettségeket hagytak a technokrata kormányra.
Kedves hallgatóim, a helyzet komolyabb annál, mint első látásra tűnhet. És nem szurkolás kérdése: hogy ott azok a politikusok intézzék el ? egymás között vagy egymás ellenében ?, de győzzenek a mi legényeink. Ugyanis az ünnepi eltolódás miatt nem csak az állami költségvetés késhet, de biztosan késik, akár a jövő év közepéig elhúzódhat a helyi önkormányzatok költségvetésének elfogadása is. Addig pedig a megyei, városi, helyi vezetőknek gyakorlatilag meg van kötve a kezük, tehát tulajdonképpen valamennyiünkre kihat egy ilyen adminisztratív visszásság, befagyasztás. Hangsúlyozom, függetlenül attól, hogy ki nyeri meg a választásokat és ki alakít kormányt.
Hogy mégis vonjuk kissé ki magunkat ebből a csapdából, érdemes elgondolkozni azon, hogy a mostani technokrata kormányból mi marad a választások után. Elképzelhető, hogy híre-hamva sem marad. De elképzelhető az is, hogy az élén álló trió ? a miniszterelnök és a két miniszterelnök-helyettes ? szerephez jut 2017-ben is. Dacian Ciolos kormányfő ismét hangsúlyosan kijelentette, hogy semmiféle politikai szerepet nem vállal: azaz nem indul a parlamenti választásokon, nem alapít pártot és nem iratkozik be semmilyen pártba. Ez azt is jelentheti, hogy megy szépen vissza Brüsszelbe, de azt is jelentheti, hogy egy olyan konstrukcióban gondolkodik, amelyben az államfő újra őt nevezi ki miniszterelnöknek. Nehéz elképzelni az ehhez kedvező körülményeket, de talán érdemes lesz ezzel az eshetőséggel egy következő kommentárban részletesebben foglalkozni. Mindenesetre, ha ő lesz, holtbiztosan eredményesebb munkát tud majd végezni egy politikai kormány élén, mint eddig a technokrata kormány élén végzett.