Az augusztusi melegben hadd beszéljek kedves hallgatóimnak egy hűvős témáról. Éppen tizenöt esztendeje, hogy természetvédők, természetjárók, tájépítész-szakemberek, fiatalok és idősebbek a Székelyföldön nagy fába vágták a fejszéjüket: úgy gondolták, hogy közösségi munkával, azaz kalákában, felújítják a hagyományos népi borvízfürdőket. Az elhatározást tettek is követték. Régi leírások vagy még fellelhető nyomok alapján azonosították az egykori borvízforrásokat, a kisebb fürdőket, és nagy lelkesedéssel neki is láttak a munkának. Ötvenen-százan is dolgoztak nyaranta, a közbirtokosságok, a faluközösségek biztosították a szállást, az ellátást, még Nyugat-Európából is érkeztek önkéntesek és két-három hét alatt valóban csodákra voltak képesek. Természetbarát, a tájból származó és a tájba illő anyagokkal állítottak helyre mindent, sőt különböző térkiképzésekkel, feliratokkal, főleg fűzfaágakból készült szobrokkal szakrális jelleget is igyekeztek biztosítani, hogy a test gyógyulása mellé a lélek is társuljon. Egyre-másra készültek a fotók a helyreállított fürdőkről, még könyveket is megjelentettek és miközben a fürdőmozgalom Hargita megye után immár Kovászna megyében járja a maga útját, addig az egyik elindítónak eszébe jutott, hogy másfél évtized után nézze meg az eredményeket. És íme egy idézet a beszámolóból. ?Terepszemlénk során felkerestük a Kerekeger fürdőt, ahol a 2005-ben újjáépített fürdő két medencét, édesvizű forrást, öltözőt, napozóteraszt, egy toalettet, hidat, patakoldal-rendezést, információs táblákat foglalt magába, ezeket pallóút kötötte össze, az oda vezető utat pedig táblák jelezték.
Most a helyszínre csak pontos útbaigazítás révén jutottunk el, az irányjelző táblákról teljesen lekopott a festék. Egy kis útszéli oszlop árulkodott arról, hogy jó helyen járunk, ugyanis a felnőtt növényzet miatt nem láttuk a fürdő felé vezető pallót. Nemcsak az út mellett volt nagy a gaz, hanem a teljes fürdő területén, a pallók, padok jelentős része elkorhadt, alig találtuk meg a medencét, amelyiknek vize piszkos, környéke rendezetlen.? Eddig az idézet és próbáljunk mögéje nézni. Miután egy-egy helyi fürdőt a kalákások felújítottak, átadták használatra és megőrzésre a helyi közösségnek. De amint a friss terepszemle bizonyítja, a helyi közösség néhány esetet kivéve, nem is őrizte meg és nem is használta a fürdőket, az annyira várt turisták közül pedig alig néhányan tették be a vízbe a lábukat. Vajon miért? A magyarázat nem túl bonyolult: valamikor ezeknek a fürdőknek a reuma, a köszvény és ki tudja még milyen bajok kezelésében meg voltak a maguk funkciói, csakhogy a múlt, egy az egyben, soha nem állítható a jelen helyére. Amikor a tizennyolcadik és tizenkilencedik században az empirikus leírások dicsérgették a borvízek áldásait, akkor még nem létezett helyi egészségügyi ellátás, ma viszont jól-rosszul, de működik. Akkor még nem potyogtak a patikákból tabletták, krémek és kúpok, ma viszont néhány fájdalomcsillapító helyettesít akár több hetes lábáztatást. Ezért ezeknek a felújított fürdőknek a gyógyászati jellege tovatűnt, turisták hiányában pedig a mégoly természetbarát látvány sem hasznosítható. Ma a wellness, az aquapark a divat és nem a népi fürdő, mint ahogyan a lármafa sem helyettesíti a mobiltelefont. A hagyományokra érdemes és kell figyelni, de önámítás, ha azt gondoljuk, hogy minden apró részletében visszafordítható, újraélhető az idő és a történelem. A helyreállított és megintcsak korhadó népi fürdők sajnos éppen az egyik ilyen részlet.