Hemingway Tusnádfürdőn

A média ezekben a napokban az éppen most zajló Tusványosról, vagyis az egykor a Kovászna megyei Bálványoson kezdődött és hosszú esztendők óta a Hargita megyei Tusnádfürdőn folytatódó, de mára alaposon megváltozott ifjúsági táborról, sok mindent felcsipeget. Az újságok, a rádiók, a televíziók, az online tudósítások elsősorban az úgymond komoly kérdéskörökről számolnak be – brexit, az unió és Európa jövője, gazdaságfejlesztés, női egyenjogúság, nemzetegyesítés, kivándorlás és bevándorlás az itt soha nem látott migránsokkal és így tovább – ezért arra gondoltam: miért ne beszélhetnék ma délután néhány perc erejéig egy jóval könnyebb tusnádi témáról, amely az ide látogató fiatalok sokkal, de sokkal nagyobb tömegét érinti. És még csak nem is a koncertekről szeretnék szólni, amelyeknek ide érkező közönsége a tegnap este például olyannyira eltorlaszolta Tusnádfürdőt, hogy a várost övező erdőkben, mellékutakon, ösvényeken, az út menti udvarokon, járdákon és persze a főúton is mindenhol autók álltak, olyan hosszú sorokban, hogy az éppen nem bulizó, hanem munkájukat végző gépjárművezetőknek másfél óra kellett, amíg csigalassússággal átvánszorogtak a városon. Tehát nem a koncertekről szeretnék szólni, hanem arról, hogy a tegnap este, a villogó fények között elgondoltam: az irodalmi sátorban itt üldögélhetne akár maga Hemingway is. Hiszen az amerikai író éppen 117 évvel ezelőtt született és ? miként is fogalmazzak ? ? nagyon kedvelte az italokat, különösképpen a koktélokat, és legalább több tucatnyit nem csupán megkóstolt, hanem élete mindennapos kellékévé is tett. Nos, Tusnádfürdőn, a fiatalok a legnagyobb mennyiségben sört isznak, de utána alighanem a koktélok következnek. Életrajzírói szerint Hemingway leginkább azt a daquirit imádta, amelynek egyik számára kevert változatát továbbra is közkedvelt nevével, a Papa Doble-vel árusítják. Ez voltaképpen nem jelent mást, minthogy kétszer annyi barna rum van benne, mint a hagyományos daquiriben. Dehát Hemingway nem vetette meg a mojitot sem, és úgy tűnik, Tusnádfürdön ez az uralkodó. A fehér rum alapú, zöldcitrom karikákkal díszített jeges italt mindenféle gyümölcsízesítéssel kinálják, de akadnak itt már vodka vagy gin alapú, csipős paprika és bors ízesítéssel készült koktélok is, amelyek arra utalnak, hogy az emberi fantázia ezen a téren is kifogyhatatlan. A világ különböző részein állítólag jelenleg mintegy hatszáz féle hasonló italt kevergetnek, sőt koktél világbajnokságokat is tartanak, és persze ilyenkor mindig megemlítik, hogy a világ első koktélját, 1810-ben, Kubában készítették. Ekkor érkezett ugyanis Amerikából, pontosabban Bostonból, egy fagylaltgéppel, az első adag jég, amelyet a hőségtől szenvedő kreol hölgyek csakhamar még jobban összetörtek és belekeverték az addig is némi cukornád-párlatot tartalmazó gyümölcsitalukba. Az akkoriban Ezüst ananászként emlegett kocsma Hemingway korában már Floridita néven, bárként működött, és 1954-ben, az irodalmi Nobel-díj évében, barátai egy ma is turistacsalogató, az íróról készült mellszoborral gazdagították. Szóval, gondoltam a tegnap este Tusnádfürdőn, Hemingway nagyon figyelné ezt a hangulatot, világhírű hőse, az öreg halász pedig elmormoghatná:  az ember nem arra  született, hogy legyőzzék, hanem arra is, hogy szórakozzon. Már pedig az idei Tusványosnak, bárki, bármit mond róla vagy üzen innen, éppen ez a fő jellegzetessége.