Az angol miniszterelnök látványosan túljárt a saját eszén.
A brexit azonban nem csak az angol miniszterelnök felelőtlen játéka volt, melynek semmi körülmények közt nem lehetett jó végkimenetele, hanem az európai ?demokrata vezéreké? is, akik viszont szisztematikusan semmibe veszik az európai közvéleményt. Semmibe venni vagy manipulálni ? nem tudom, melyik a jobb?
Erre az ötletre, bárhogy alakul a szavazás, csak ráfázni lehetett. Merthogy Európa mai vezetői ? ellentétes, mert nyilvánvalóan antidemokratikusan demokrata ? allűrjeikkel játszottak alá a közismerten vadnacionalista (lásd ír-kérdés) angol társadalomnak. A politika (s annak posztmodern változata, az antinacionalistának álcázott állampolgári nacionalizmus) ugyanis társasjáték, egymagában senki nem játszhatja.
Az angol népszavazás az angol és az európai politikai elit pókerjátszmája volt. Mindkét fél manipulált. Az egyik a ? félreismert ? népakaratot, a másik ? a gyakorlatilag nem létező ? európai gondolatot lökte a tétbe. Azaz pókernyelven mindkettő kacsázott. Lapok nélkül próbálta átverni a másikat. A népakarat ugyanis ? a demokrácia mai állapotában ? csupa nacionalista érzelemtől vezérelt idiotizmus. Az európai gondolat ? az Európai Labdarúgó Bajnokság tanúsága szerint ? üres halmaz. Legfeljebb azért ?tartozunk össze?, hogy legyen, akit háborús konfliktusok kockázata nélkül, főbe verhessünk.
A demokrácia azonban ? a mai szokásrenddel meredek ellentétben ? nem manipuláció. Igaz, a választóközönséget viszonylag könnyű ? azt is mondhatnám gyermeteg dolog ? manipulálni. Ámbár tárgyilagosan tájékoztatni sem volna sokkal nehezebb. De ez utóbbi kinek áll érdekében? Csakis az állampolgári közösségnek állhatna. Csakhogy ki az, aki az állampolgári közösséget ? az angolszász terminológia szerint a nemzetet ? képviseli. Gyakorlatilag senki. A pénzvilág, a sajtó, a politika ? melyek szintén a pénzvilág lekötelezettjei ? nem az állampolgárt képviselik.
David Cameron is az angol állam gazdasági érdekeit próbálta a brexit ötletével ráerőszakolni Európára. Megpróbált a szó szoros értelmében zsarolni. Abban a hitben, hogy hátországa mellette áll majd. A hátország azonban, a kisebbségi társadalmak ? köztük a nagyobb részben szintén nem-angol London beszédes kivételével ? a birodalmi nosztalgiákra alapozott angol elzárkózásra voksolt. Gyakorlatilag gondolkodás nélkül.
Kérdés azonban, hogy ha így állnak a dolgok, mit is kéne értenünk akár (hiszen az angolról van szó) a legpatinásabb demokrácián is? A működőképes demokrácia ugyanis csak és csakis többé-kevésbé (persze nem kizárólag, hiszen létezik ún. érzelmi logika is) racionálisan gondolkodó és jól tájékozott állampolgárokra alapozható.
Mai ?demokratikus? társadalmainkban egyik feltétel sem teljesül. Az oktatási rendszer és a nyilvánosság egyéb fórumai nem gondolkodni tanítanak meg, hanem a legkülönbözőbb manipulációk alanyaivá idomítanak. A szó legteljesebb értelmében. Ráadásul még ez a jócskán elhülyített, logikai-érzelmi racionalitásra képtelen állampolgár sem juthat hozzá a legalapvetőbb információkhoz sem. A szavazás után is csak egy elenyésző hányad ébredhet rá, hogy mit is művelt. Hogy ? egyik legjobb publicistánk szavaival ? ?nem csak Európát, de saját országukat is padlóra küldhetik?.
Mindebből gyerekjáték volna levonni a konzekvenciát, hogy a népszavazás ? azaz a népakarat kinyilvánítása ? katasztrófa. Csakhogy akkor felvetődik a kérdés, hogy minek a demokrácia? Ez esetben ugyanis a demokrácia maga kész katasztrófa. A társadalom tagjainak többségét e szerint a logika szerint urnák elé sem szabadna engedni!
De ha a nép manipulálható idióták tömkelege, kinek kell kormányoznia az államot? A Parlamentnek? Hiszen annak tagjait legjobb esetben is ugyanazok az ?idióták? fogják megválasztani!
Kézenfekvő volna a válasz, hogy az urnák elé kizárólag jól képzett és jól tájékozott szakembereket szabad engedni. Csakhogy a társadalom módszeres elhülyítése az óvodában kezdődik ugyan, de az egyetemeken és a doktori iskolákban fejeződik be. Higgyék el, nem a levegőbe beszélek, a doktorok közt legalább annyi ?idióta? van, mint a fejőnők között. Falusi gyerek lévén az utóbbi kategóriát is viszonylag alaposan ismerem.
A demokrácia mai állapotában talán a dalai láma intézményéhez kéne visszatérnünk. Meghatározott keretfeltételek mellett ki kéne választanunk egy csecsemőt, akit ? évezredeken át bevált erkölcsi-filozófiai-politikai elvek alapján ? senki által nem befolyásolható tanítók vezetnének be az emberi kultúrába. Ő talán képes lenne arra, hogy jól képzetten és racionálisan szavazhasson. (Egyszemélyes urnájába természetesen.)
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy minden olvasóm értené az iróniát is. Ezért le kell szögeznem, hogy mindezt ironikusan értem. Csakhogy a népszavazás elutasítása ? világunk jelenlegi állapotában ? ezt az egyetlen alternatívát hagyhatja nyitva!
Persze csak akkor, ha a posztmodernitás képtelennél képtelenebb elméleteit (a politikai korrektséget, a gender-elméletet, a piac mindenhatóságát, a kizárólagos alapelvként tételezett individualizmust, a ?nemzetként? aposztrofált heterogén kultúrájú állam fogalmát, azaz jelenlegi ?eszményeinket?) nem dobjuk ki a hajóból, és nem kezdünk érzelmileg és logikailag koherens elméletekre (például autonóm társadalmi közösségekre) alapozott állampolgári ?nemzeteket? kieszelni.
Minderre persze ez idő szerint semmi remény nincs.
A poszt-posztmodern világ lángelméinek zsenialitásából ez idő szerint csupán egyre antidemokratikusabb demokráciák kieszelésére futja.
A szemlélhető következményekkel.