Nem tudom, a bukaresti rádió magyar adásának hallgatói közül hányan jártak a bukovinai Ciocăneşti-en, de akinek nem volt erre alkalma, mai jegyzetemben hadd kalauzoljam el. És természetesen nem véletlenül választottam ezt a témát, hiszen az ortodox húsvét előtti nagypénteken vagyunk, márpedig ez a másfél ezer lakosú, Suceava megyei község arról híres, hogy itt nem csupán a tojásokat festik, azaz gyimesi szóhasználattal, írják meg jellegzetes bukovinai motívumokkal, hanem a házak és középületek jelentős részét is ugyanilyen minták díszítik.
Múzemfalu ? így is nevezik a települést, amelyet a múlt ősszel kerestem fel és már maga az út is gyönyörű. Ha az ember a Békás-szoros, majd a Békás gyűjtő-tó után neki lódul a nem éppen tökéletes aszfalton a Beszterce-völgyének, akkor páratlan természeti szépségekben gyönyörködhet legalább kettőszáz kilométeren keresztül. A táj hasonlít a Gyimesekhez, csakhogy a völgy sokkal tágasabb, a hegyek jóval magasabbak és persze, maga a Beszterce is jóval szélesebb mint a Tatros, nem véletlen, hogy a helyenként alaposan lekopaszított hegyoldalak évszázados fenyőit vagy éppen lombhullató fáit itt tutajozták le. Manapság azonban a tutajoknak se híre-se hamva, viszont gyakran látni vadevezősöket, akik most fedezik fel a kanyarulatokkal és vízesésekkel teli folyószakaszokat, ugyanakkor az is megüti a szemet, hogy a forrásvidék felé közeledve egymás után nőnek ki a panziók a földből, jelezve, hogy nem csupán a hazai, hanem a Nyugat-Európából ide induló turizmus is egyre élénkebb a vidéken. A kolostorokról most nem beszélek, noha azokból is akad bőven látnivaló, viszont amint szelídebbé válik a táj, elhagyjuk Vatra-Dorneit és betérünk az Aranyos-Beszterce völgyébe, máris megérkeztünk a 16 kilométer hosszúságú Ciocăneşti-re, ahol láss csodát, a házakon valóban ott díszelegnek a híres-nevezetes bukovinai tojásminták, amelyeket ilyenkor, ezekben a napokban, többszáz érdeklődőnek is tanítgatnak.
Mindezt azokról a fotókról tudom, amelyek ott díszelegtek a több szobából álló tojásmúzeum előcsarnokában, a termekben pedig kis, színes tojásoktól óriási festett tojásig mindent felsorakoztattak, amit az évek során összegyűjtöttek és megőriztek. De ez még nem minden. A múzeum egy ugyancsak gazdag, kelengyés láda gyűjteménnyel is büszkélkedik és amikor megkérdeztem, hogy melyik a legértékesebb, akkor a gondnok rámutatott egy tizenkilencedik századi darabra, mondván: innen eredeztethető a többi is, ez ugyanis Brassóból származik. És ha eszünkbe jut, hogy Bukovina 1775-től Ausztria, majd az első világháború végéig az osztrák-magyar monarchia része, akkor már nincsen is amit csodálkoznunk a néprajzi vonatkozású, tárgyi összefonodásokról.
Ciocăneşti-en azonban nem csupán tojásokat festenek, nem csupán mind a mai napig ládákban is viszik a hozományt az eladó lányok, hanem pisztrángfesztivált, tutajfesztivált és sok más rendezvényt is kitaláltak, hogy a turizmusból megéljen a helyi közösség. És teszi ezt olyannyira, hogy állandóan frissített, többnyelvű honlapjuknak is köszönhetően a falu híre-neve terjed a világban és amikor ott voltam, nem akárhonnan, hanem éppen Svájcból érkezett egy nagyobb küldöttség.
Szóval, húsvétjaink az idén kissé távol estek egymástól, de ha jobban szétnézünk, kiderül, hogy sem vallásainkban, sem szokásainkban nem vagyunk olyan messzire egymástól, mint ahogyan gondolnánk.