A környezetvédelmi miniszter lemondását kérte tegnap Bukarestben az Erdők Megvédéséért Szövetség (FAP) több mint 500 erdésze, akik 3 órán át tüntettek a fővárosi Győzelem téren.
Az ország minden részéből összegyűlt erdészek elsősorban a romániai erdők helyzete miatt elégedetlenek. Ugyanakkor azzal vádolják a minisztériumot, hogy ?nem hozza meg a megfelelő intézkedéseket az állam erdeinek megvédésére?. Az erdészek szerint ?a romániai erdők több mint 50 százalékát szolgáltatták vissza az összes törvénykezési hullám során?.