Korábbi jegyzeteimben már többször is úgy véltem, hogy a terrorizmus megfékezésének leghatékonyabb ? és mellesleg legolcsóbb ? útja az okok felszámolása lenne. Erre azonban senki nem mutat hajlandóságot. Az Amerikai Egyesült Államok nyomában az Európai Unió országai is minden áron a tűneteket próbálják megszüntetni.
Ennek a célnak az elérése pedig ? nyugati szemszögből ? csupán a tökéletesen hatékony rendőrállam kiépítésével látszik megvalósíthatónak. A mobiltelefonok, az internetes kommunikáció korlátlan lehallgatásának illetve az így nyert információk tárolásának intézményesítése, a videokamerák hálózata azonban sajnos nem csak a terrorizmus és a bűnözés megelőzését könnyítheti meg (bizonyos mértékig természetesen azt is), de adott esetben azok ellen is fordítható, akiket az állam ? a hivatalos retorika szintjén ? meg szeretne védelmezni minden veszedelmektől, azaz éppen az állampolgárok ellen.
Igaz ugyan, hogy ezek az intézkedések egyelőre még valóban a terroristákat célozzák meg, s a parlamenteknek joguk van hozzá, hogy a jogállami alkotmány keretein túl meghozott intézkedések megalapozottságát utólag ellenőrizzék. Közben azonban a titkosszolgálatok, amúgy szőrmentén olyan információk tömegét halmozhatják fel, melyek utólag tetszés szerint felhasználhatók. A hatalom az ellenzéket, mely ? legalábbis közvetlenül ? nem rendelkezhet a rendőrállam titkosszolgálatai fölött, a közvéleményt olyan valós vagy konstruált információkkal manipulálhatja (lásd: Irán Amerika és Anglia általi lerohanását), melyek a demokratikus intézményrendszerek rendeltetésszerű működését tehetik lehetetlenné. A gazdasági verseny tisztasága is végveszélybe kerül, hiszen ha a titkosszolgálatok bárkit és bármit lehallgathatnak, megfigyelhetnek, semmi nem maradhat titokban, a megszerzett információk pedig bizonyos, a politikai hatalomhoz közelálló vállalkozásokat olyan versenyelőnyhöz juttathatnak, melyek a piaci verseny hatékonyságát is zátonyra futtathatják.
Ily módon nem csak a demokrácia, de a gazdasági rendszer is hanyatlásnak indul, miközben az állam mind hatalmasabb összegeket kénytelen a biztonsági szervekre, a rendőrségre, a titkosszolgálatokra, a hadseregekre fordítani. Ami elkerülhetetlenül az érintett államok megrokkanását, az állampolgárok anyagi és erkölcsi komfortérzetének megállíthatatlan hanyatlását idézi elő.
Egyelőre mi, állampolgárok ? a terrorakciók valóban rettenetes ? látványának hatása alatt minden olyan intézkedést lelkesen helyeslünk, mely távol tarthatja tőlünk a rettenetet. A rettegés azonban rossz tanácsadó. Józan mérlegelés helyett zsigeri reakciókra utal bennünket. Félelmünkben csak a pillanatra koncentrálunk, anélkül, hogy a távlati következményekkel valóban számolhatnánk.
Így azonban paradox módon, anélkül, hogy ennek tudatában lehetnénk, a terroristák álmát teljesítjük be. A terroristák ugyanis látszólag értelmetlen és az érintett államok hatalmi intézményeire nézve szinte már ártalmatlan akcióikkal közvetve mégiscsak elérik valódi céljukat, a szó szoros értelmében megsemmisítik a nyugati társadalmaknak azokat a demokratikus intézményeit, melyeknek ezek a társadalmak a felvilágosodás óta lezajlott térhódításukat, a gazdaság és a technika világra szóló hatékonyságát köszönhetik.
S teszik, mert tudják, hogy a romok fölött végül ők vehetik át az uralmat. Az értelmetlen szélmalomharcba, a létezés értelmetlenségének tudatába belefáradt, az élvezetek szakadatlan hajszolásában amúgy is elpuhult, gyerektelen nyugati individuum küzdelem nélkül adja fel a terepet, egyszerűen kihal, akárcsak az elhagyott települések kultúrnövényei. A tájat felveri a gyom.
Ahelyett, hogy a mienktől eltérő kultúráknak megadtuk volna a lehetőséget arra, hogy a saját értékrendjeik szerint bontakozhassanak ki, ahogyan az egykor velünk is történt, minden más kultúrára megpróbáltuk saját győzedelmesnek tűnő értékrendünket ráerőltetni. Annak ellenére is, hogy ezzel az értékrendnek az értékességével kapcsolatban magán a nyugati kultúrán belül is egyre súlyosabb kétségek merülnek fel.
A szinte már ad absurdum vitt individualizmus, az önimádat és ebből következő önzés ?kultúrája? társadalmainkat fokozatosan a csőd szélére juttatja. A Nyugat azonban ? ez idő szerint legyőzhetetlen katonai hatalmára alapozva ? továbbra is ragaszkodik ahhoz a dominanciához, melyet ? ma már nyilvánvaló ? hosszabb távon bizonyosan nem lesz képes fenntartani.
A történelem, úgy tűnik, ismétli önmagát. A római birodalom hallatlan szellemi és anyagi teljesítményeinek szemszögéből az Európát elözönlő vandálok, gótok, frankok, szászok, angolok, teutonok, svábok, alemánok, burgundok, bajorok és a többiek szintén gyomok (azaz barbárok) voltak és mégis ők építették föl a diadalmas keresztény Európát, melyhez aztán mi magyarok is csatlakozhattunk. A kultúra, mely szó szerinti értelmében művelést jelent, végül mindannyiunkat ?megszelídített?. Mert életképes társadalmakat csak az életerő, azaz az élet értelmességébe vetett hit, és az erre a hitre épített kultúra szintézise alapozhat meg.
Az, ami manapság történik, minden effajta a szintézist hova-tovább lehetetlenné tesz. A terrorizmus ellen meghirdetett háború voltaképpen a terroristák győzelme.
Félő, hogy a mai Nyugat dicstelenül vonul le a történelem színpadáról.