Fa a háztetőn

Éppen ilyenkor, márciusban történt. Öt esztendővel ezelőtt,  Kézdivásárhely főtéren, készítettem néhány felvételt a múzeum szomszédságában levő patinás épületről, amelynek a tetején kinőtt egy fa, a tetőt magát pedig körbevette az elszáradt fű sárga csíkja. Két év múlva, immár nyáron, megint lefényképeztem ugyanazt az épületet, a látvány csupán annyiban változott, hogy a fa láthatóan megnőtt és a fű a tetőn kizöldült, a falak pedig méginkább vékonyodtak az addig lepergő vakolattól. A valamikor szebb napokat látott ingatlan  immár úgy nézett ki, mint egy végelgyengülésben szenvedő haldokló, akiről nem tudni, hogy mikor üt az utolsó órája. Ám az udvartereiről híres város főtéren, vagy hátrább, a központtól néhány lépésre, nem ez  az egyetlen épület, amelynek állapota miatt egész egyszerűen sír az ember lelke. Hasonló, a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján vagy kissé később keletkezett, manapság már teljesen leromlott állagú, egy vagy több szintes házak ott láthatók minden székelyföldi kisváros központjában, mint ahogyan Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Brassó, Szatmár és más kisebb erdélyi városok egykor gyönyörűszép épületei is szinte esdekelnek azért, hogy tegyenek már értük valamit. De hogyan? Ez a nagy kérdés, hiszen a legtöbb lerobbant épületet visszaadták egykori tulajdonosaiknak, akiknek nincs pénzük a szakszerű restaurálás igényeit is figyelembevevő felújításhoz, ha pedig éppen közintézmények vagy vállalkozások bérlik, akkor nem tekintik magukének és megint nem tesznek semmit. Mint ahogyan a helyhatóságok is mossák kezeiket, hiszen ha nem az övéké tulajdonjog és neki látnak rendbetenni, akkor majd a számvevőszék veri el rajtuk a port. Úgy tűnik, a jelenlegi  állapotok gyors felszámolására nincs semmiféle azonnal ható varázsszer, de már azt is előrelépésnek kell tekinteni, hogy legutóbbi ülésén az RMDSZ ügyvezető elnöksége tárgyalt a kérdésről és megpróbált valamiféle gyakorlati stratégiát megfogalmazni. Hadd idézzem a műemlékvédelemben és sikeres felújításokban amúgy jártas Hegedűs Csilla alelnök szavait: ?A történeti városközpont felújítása közügy, ezért költségvetési forrásokból fedezendő: a helyi vagy megyei tanács saját költségvetéséből különítsen el forrásokat ennek megvalósítására. A városvezetésnek be kell tartania a műemlékek védelmére vonatkozó törvényeket, szakemberekkel közösen kell elkészítenie a felújítások ütemtervét ? ennek magába kell foglalnia az épületek, közterek és védett övezetek komplex felújítását. Minden tulajdonosnak az anyagi lehetőségei függvényében kell hozzájárulnia a polgármesteri hivatal által elvégzett felújítási munkálatokhoz. A nehéz szociális helyzetben lévő magánszemélyek esetében a hozzájárulásnak minimálisnak kell lennie, míg a jogi személyeknek ki kell fizetniük a rájuk eső költségeket? ? így sorolta módosítási javaslatait az ügyvezető alelnök,  aki városvezetőkkel is tárgyalt. A Szövetség javaslatai között szerepel az is, hogy a városközpontok felújítására európai uniós forrásokat is le lehessen hívni. Mindehhez természetesen törvény módosításokra, új szabályozásokra van szükség, így alighanem még sok víz lefolyik az erdélyi folyókon, illetve rengeteg vakolat lepereg az ódon falakon, amíg a szemmel látható változások bekövetkeznek. De már az is valami, hogy végre-valahára észrevesszük: az épített örökségnek közösségi szempontból jóval  nagyobb a szerepe és  értéke, mint az itt-ott elpuffogtatott magasztos közhelyeknek és jelszavaknak.