Több rosszat tenne, ha törölnék a büntetések tudományos dolgozatok írásával történő lerövidítését lehetővé tevő törvényes előírást, mintha érvényben maradna ? jelentette ki Adrian Bordea a Legfelső Bírói Tanács elnöke. (tovább…)
Continue ReadingEngedélyezzék a kivizsgálását kéri Gabriel Oprea
Vonják meg parlamenti mentelmi jogát ? ezt kérte Gabriel Oprea a Szövetség Románia Haladásáért Párt vezetője a szenátus és a jogi szakbizottság elnökéhez írt nyílt levelében. (tovább…)
Continue ReadingSzigorították a műemlékvédelmi szabályozást
Rendeletben módosította a kormány a műemlékvédelmi szabályozást. A jogszabály szerint a Műemlékek Országos Bizottságának szakmai szervezetként döntő szerepe lesz a történelmi emlékművé nyilvánítás során vagy annak törlésekor. (tovább…)
Continue ReadingCsődösnek nyilvánították a Nukleáris Tevékenységek Egyedárúságát
Az eljárás a hitelezők kezdeményezésére indult el, akik követelései meghaladják az egymilliárd lejt. A vállalat eddig sem termelt, ezért nem…
Continue ReadingÖtödik évébe lép a nagyváradi Szigligeti Színház
Születésnapi programsorozattal ünnepli önálló intézményként fennállásának ötödik évfordulóját a nagyváradi Szigligeti Színház, amely a színtársulat mellett néptáncegyüttest és bábtársulatot is magában foglal. (tovább…)
Continue ReadingA Vajdaságban van a legtöbb kettős állampolgár
A megkérdezett külhoni fiatalok fele igényelt magyar állampolgárságot, és a fiatalok 90 százaléka szerint a kisebbségi magyarok a magyar nemzet részét képezik. Egyebek között ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet ma délelőtt ismertettek Budapesten. (tovább…)
Continue ReadingElmarasztalta Bulgáriát az EU
Bírálta Bulgáriát az igazságügyi rendszer reformjának alakulását illetően az Európai Bizottság jelentésében, amely szerint hiányzik a kellő politikai akarat a korrupció teljes leküzdésére. (tovább…)
Continue ReadingAz EU szabjon határidőt a monitorizálásra
Bukarest határidőt kér az Európai Bizottságtól, állapítsa meg, meddig fogja figyelemmel kísérni a román igazságszolgáltatást, és mikor zárja le az éves országjelentések készítésének gyakorlatát – derült ki a kormány közleményéből. (tovább…)
Continue ReadingAz USA AWACS gépek bevetését kéri a NATO-tól
Az Egyesült Államok azzal a kérelemmel fordult a NATO-hoz, hogy segítse AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harcot – közölte az észak-atlanti szövetség főtitkára. (tovább…)
Continue ReadingMegszüntette az ukrán politikusok vagyonbefagyasztását az EU bírósága
Az Európai Unió Bírósága mai ítéletében elrendelte a több ukrán politikus, köztük Mikola Azarov volt miniszterelnök ellen hozott, vagyonbefagyasztással járó uniós szankciók megsemmisítését a 2014. március 6-tól 2015. március 5-ig tartó időszak tekintetében. (tovább…)
Continue ReadingMenekülteket mentett a román határrendőrség
Kiszáradt és kihűlés által fenyegetett afrikai migránsokat mentett meg a román parti őrség zászlóshajója, amely az európai uniós határőrizeti ügynökség megbízásából teljesít szolgálatot a Földközi-tengeren – közölte a határrendőrség. (tovább…)
Continue ReadingReformátus igehirdetés, január 31.
Mózes István, rákosdi református lelkész hirdet igét.
Continue Reading