Az igazi érték

Nagyon jól tudják a kedves hallgatók, hogy 1989 óta ezen napon, azaz január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra napját, méghozzá annak emlékére, hogy a korabeli, megsárgult papírlap tanúsága szerint Kölcsey Ferenc, 1823-ban, ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Mindenütt, így Romániában és Erdélyben is, a magyar közösségek a legváltozatosabb rendezvényekkel emlékeznek az évfordulóra és egyben arra is, hogy mindenekelőtt nem a változó és változtatható politika, hanem elsősorban az anyanyelv és a kultúra az, amely összetartja a nemzetet és teszi határokon és földrészeken átívelővé a magyar emberek kapcsolatrendszereit, kapcsolatteremtő képességeit és lehetőségeit. A sok-sok művelődési eseményből, amelyeket ezekben a napokban tartottak vagy tartanak, mai jegyzetemben egyetlen-egyet szeretnék kiemelni, amely nemrég ért véget a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban és leginkább azért, mert jól jellemzi egyrészt az erdélyi magyar kultúra sokszínűségét, nyitottságát és ugyanakkor térségeket és nemzedékeket összekötő erejét. Nos, képzeljük csak el, a középiskolában arra a Deák Tamásra emlékeztek, aki 1928-ban Aradon született, Temesváron nőtt fel, Kolozsváron lett író, majd 1986-ban Budapesten hunyt el, miközben az Egy agglegény visszaemlékezései című regényével és Don Juan köteteivel, irodalmi esszéivel, román- és világirodalmi fordításaival a múlt század hetvenes éveiben kinált kortársainak igazi, értékes olvasnivalót. Deák Tamás tehát nem volt sem Csík, sem a Székelyföld szülöttje, de akkor miért emlékeznek rá Hargita megye székhelyén? A titkot azonnal meg is fejtjük: Deák Tamás a Kolozsvári Magyar Operában művészeti titkárként is dolgozott és a nála húsz évvel idősebb Nagy Istvánhoz, az intézmény karnagyához, a Bartók és Kodály munkásságát ugyancsak jól ismerő neves muzikológushoz, egykori csíkszeredai zenetanárhoz több évtizedes baráti szálak fűzték. Ezért került sor a kettős megemlékezésre, amelyen az iskola tanárai az életművekre emlékeztető tanulmányokat olvastak fel, kórusok énekeltek, a diákok pedig az egyik jól ismert Deák Tamás darabot, a Hadgyakorlatot is színre vitték. Varga László igazgató jó érzékkel emelte ki megemlékező beszédében és hadd idézzem: ? Mindkét személyiség hitt az alkotó értelmiség társadalmi felelősségében és a közművelődés fontosságában. Nagy István tevékenyen részt vett a korszerű zenei tömegnevelés, a dal- és énekkari kultúra kialakításában, Deák Tamás pedig magas színvonalú esszéivel, műfordításaival,  tanulmányaival világirodalom legjobb szerzőit, legértékesebb műveit hozta közelebb a magyar olvasókhoz. Ők ketten a magyar és román megbékélés őszinte híveinek bizonyultak, miközben mindketten egységes magyar nemzeti kultúrában gondolkodtak, mint alapvető és magától értetődő hovatartozásban.? Eddig az idézet, amely voltaképpen nem fogalmaz meg mást, mint napjaink romániai magyar értelmiségére is érvényes korparancsot: a világra nyitottan, a szomszédos kultúrák értékeire érzékenyen, saját szellemi alkotásokkal szolgálni azt a közösséget, amelyből vétetett. Hogyha visszatekintünk Kölcseyre, vagy még távolabbra vagy közelebbra az időben, rögtön rájövünk, hogy mindig is ez maradt a magyar kultúra igazi szíve és lelke: a közösségszolgálat. Amit nem csupán január 22-én, hanem egyetlen napon sem feledhetünk.