Az új esztendő első hónapjának a közepén, január tizenötödikén, arra kérem a kedves hallgatót, hogy tegye szívére a kezét és vallja be töredelmesen, hogy mondjuk a szilveszter után eltelt közel két hét alatt egyéni célokra használta vagy sem munkahelyi számítógépét, netán valamilyen más kütyüt, amelyek minden kompjúter körül úgy rajzanak, mint a méhek?
Hogyha a kedves hallgató őszinte és azt mondja, hogy igen, akkor egyáltalán nem tér el az átlagtól, sőt még a kétharmadtól sem, hiszen felmérések bizonyítják, hogy Romániában a legtöbb munkahelyről áramlik kifele a magáncélú elektronikus levelezés és számítógépes, mobilos csevegés, egymást érik a szöveges üzenetek és az sem megy ritkaságszámba, amikor egy cégnél munkát is vállaló magánvállalkozó nem a munkaadója, hanem saját ügyeit intézi a gépen, legyen az akár szövegszerkesztés, táblázatkészítés esetleg éppen képfeldolgozás vagy valamiféle tervezés-tervezgetés. És a bankokat, valamint a nemzetközi cégek leágazásait, fiókjait kivéve, nem csupán hazánkban van ez így, hanem Kelet-Európa számos országában, ahol a fiatalok is sikeresen örökölték azt a munkamorált, amelyet szüleik még a szocializmus és kommunizmus évtizedei alatt alakítottak ki: a legfontosabb az, hogy valamiképpen teljen el a munkaidő, hiszen a fizetés amúgyis olyan, amilyen és valamiképpen meg kell élni. Nos, ennek a modus vivendinek a kényelmébe csapott bele ezen a héten, meglehetősen keményen, az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy romániai panaszos ügyében hozott itélete. A testület ugyanis kimondta, hogy egy cég felszereltsége magáncélokra nem használható és a vezetőségnek joga van betekinteni a munkaidő alatt lebonyolított levelezésekbe, még akkor is, ha az egyéni postacímen történik, azaz nem lehet sem az emberi jogokra, sem a magánszférát megillető titoktartásra hivatkozni, mert általában a munkaszerződések arra kötelezik a munkavállalót, hogy a munkaidőben dolgozzon és csak a szünetben vagy szünetekben pihenjen. A mi fülünknek nagyon durván hangzik ez a döntés, de akik jártak már Nyugaton, illetve elbeszélgettek Európa nyugati felében vagy az Egyesült Államokban vendégmunkát vállalókkal, azok jól tudják, hogy ott nincs mese, munkaidő alatt nincs egyéni célú számítógép-használat, nincs telefonálás, nincs minden órában kávézás vagy cigerettázás, sőt a mellékhelyiségek túl gyakori használata is oda vezet, hogy akár holnaptól le is út, fel is út. Tudom, a mi szemünkben nagyon durva, otromba és akár embertelen kizsákmányolásnak is nevezhető ez a munkaszemlélet, dehát tőlünk nyugatabbra a kapitalizmus és a piacgazdaság nem máról-holnapra, nem rendszerváltások nyomán alakult ki és ott, amióta világ a világ, csak a munkát fizetik meg és nem a munkaidő ilyen vagy amolyan módon történő eltöltését. Ehhez tervezték meg az irodákat, amelyekben nem lehet elbújni, ehhez alakították ki a munkatermelékenységet növelő szalagmunkát, a vezetési módszereket és még sok minden mást, amelyek a legkülönbözőbb, de ugyancsak hatékony keretekbe foglalják a munkához való viszonyt. A munkavállaló pedig dönthet: hajlandó mindezekbe beilleszkedni vagy sem. Annyi bizonyos, az európai bíróság az itéletét nem a kelet-európai viszonyok alapján hozta meg. Mert ha erre járna a testület bármelyik tagja, akkor ugyancsak lenne, amit haza emaileznie a tapasztalatairól. De persze csak esténként, a szállodából…