Manapság mindenki politizál. Persze, csak kényelmesen… Nehogy megártson. És ezért aztán olyan a világ, amilyen. Valentin Nicolau darabját látva jut mindez eszembe. Hétfőn a Tévészínházban láthattuk ezt a darabot. A címe: Taps Lénának ? a váradi ArtEmotion színháztól átvett és tévére adaptált produkció. Magánszínház, független színház az állami tévében. Demeter András Istvánnak, az adás vezetőjének köszönhető, hogy befogadták oda.
Röviden arról szól, hogy egy politikus ? akinek a portréja ott lebeg a színpadkép középpontjában, s azt a pillanatot ragadja meg, amikor a honatya a parlament szószékén mikrofónba mondja a semmit -, tehát ez a politikus kártyacsatában átjátssza egy napra a házát és a feleségét az őt pénzelő üzletembernek. ?Rómában minden eladó? ? idézzük az egykori mondást. Hát akkor Romániában ? a dák?római utódállamban -, ott miért ne lenne az?
Meg is jelenik az üzletember, hogy átvegye a nyereményét. Az asszony úgy tesz, mintha csodálkozna, de aztán könnyen belenyugszik. Sőt, várja, hogy ágyba bújjon az üzletemberrel. Mert ugyebár a férjével, a politikussal, már időtlen idők óta nem él nemi életet. Amikor arra kérte a férjét, hogy emberelje meg magát, és csináljanak egy gyermeket, a férfi küldött neki egy ujjnyi spermát, egy kis befőttes üvegben. A hölgy, amikor befutott színésznő volt, a szépségéért körülrajongott sztár, elvétette a magzatát, nehogy a szülés megártson a szépségének. Most viszont, amikor már nem árthat meg, nem veszi őt komolyan senki.
Cinikus egy világ ez ? a politikusoké, az üzletembereké. Hát kell ez még nekünk? Kábé erről szól az előadás. De mit tehetünk, hogy ne legyen ilyen? Talán azt, hogy mindenki hivatást választ magának, és teljes szívvel, tisztességesen gyakorolja azt, lesre játszva ezáltal világunk urait: az üzletembereket, a politikusokat, mindenkit… Mert megérdemlik.
Vagyis nem kényelmeskedünk többet. Nem bízzuk ? és főleg nem hárítjuk! ? másra a világ dolgait, hanem magunk intézzük azokat. Így talán jobb lesz ? és főleg kevésbé lesz cinikus ez a világ.