Kedves hallgatóim, idei első jegyzetemet hadd kezdjem egy keresztkérdéssel. Tudják önök, hány fiatal tanul ma magyarul Románia általános és középiskoláiban? Voltaképpen most legalább egy percig kellenne beszélnem, hogy legyen idő a találgatásokra, de nem teszem, hanem elárulom a végeredményt: mintegy százhatvanezer. Ezt a számot az idén fennállásának negyedszázadát ünneplő Romániai Magyar Pedagógus Szövetség sajtótájékoztatóján jegyeztem meg, de nem voltam rest és utánanéztem, hogy tíz esztendővel ezelőtt hogyan állt a helyzet. Nos, az 1995-1996-os tanévben a bukaresti Oktatásügyi Minisztériumban több mint kettőszázkétezer magyarul tanuló romániai gyermeket tartottak nyilván, tehát gyors kivonás alapján kiderül, hogy egyetlen évtized alatt a csökkenés meghaladta a negyvenkét ezret. Az igen látványos apadás okai között nyilvánvalóan szerepel a csökkenő gyermeklétszám, az elvándorlás, a külföldi vendégmunka és minden bizonnyal az is, hogy különösképpen a szórványban, magyar óvoda és magyar elemi iskola után, a szülők adott része már román általános és középiskolába íratja gyermekét.Egyrészt, mert létszámhiány miatt nem létesíthetők magyar osztályok, másrészt pedig, mert úgy gondolják, hogy csemetéik a román nyelvi ismeretekkel Romániában jobban érvényesülnek. Az apróbb, finomabb részletekre való kitérés mindössze néhány percnyi idő alatt nem a jegyzetíró dolga, minden bizonnyal sokkal szerteágazóbban megteszik ezt az oktatáspolitikusok és más társadalomkutatók, viszont el kell ismerni, hogy egyetlen évtized alatt az egyötödnyi létszámú csökkenés meglehetősen lehangoló és ha csupán ezzel foglalkozna a romániai magyar pedagógusok szakmai szövetsége, már akkor is lenne bőven tennivalója az esztendő minden napjára. Hiszen a ténymegállapításon túl, más magyar intézményekkel és érdekképviseletekkel együtt valamiféle olyan oktatási stratégiát kellenne kidolgoznia, amely a meglehetősen hullámzó romániai tanügyi jogi hátteret és intézményrendszert, valamint a magyarországi támogatásokat figyelembe véve lépésről-lépésre követhető, de akár régiónként, településként is eltérő, gyakorlati megoldásokat tartalmazzon. Amint a sajtótájékoztatón elmondották, a tavaly különböző, az együttgondolkodást szorgalmazó vándortanácskozások elindításával a kezdő lépéseket megtették ugyan e tekintetben, de részletes, a jövőt pontosabban körvonalazó oktatási cselekvési terv még nem készült el és ez természetesen nem csupán rajtuk múlik. A hazai magyar oktatás ugyanis a tankönyvellátástól kezdve a minőségi pedagógusi munkán át az iskola és a család viszonyáig, a megyei szakhatóságok és igazgatóságok mozgásteréig, egy-egy vidék gazdasági helyzetéig olyan sokszereplős játszma, amelyet igen gyakran még követni is nehéz, nemhogy győztesen kijönni belőle. A pedagógus szövetség úgy gondolja, ilyen tekintetben nagyon sokat segítene, ha létrejönne a Romániai Országos Neveléstudományi Intézetnek a magyar fiókja, valamint egy olyan kisebbségi pedagógus továbbképző és humánerőforrás központ, amelyet az oktatási törvény előír, de még se híre, se hamva.
Egyszóval keresztkérdések még bőven akadnak a hazai magyar oktatásban és megtalálni rájuk az igazi, gyakorlati válaszokat, ez a jövő egyik legfontosabb feladata.