A 81 esztendős budapesti Kinszki Judit mindent megtesz azért, hogy édesapja, Kinszki Imre alakja, művészi hagyatéka ne vesszen a feledés homályába. A zsidó származású magyar fotográfus alkotásait október végén, november elején láthatta a bukaresti közönség a Balassi Intézetben. A Töredék című tárlat december 2-án Moszkvában nyílt meg. A külföldi szakirodalom magasan jegyzi Kinszki Imre művészetét: Brassa?val, André Kertésszel és Moholy-Nagy Lászlóval együtt emlékezik meg a holokauszt miatt torzón maradt életműről. Mai adásunkban Kinszki Judittal beszélgetünk, aki tízéves volt, amikor 1944-ben utoljára látta édesapját. A beszélgetésből kirajzolódik a Kinszki család tragikus története. Adásunkat a Budapest Klezmer Band zenéjével illusztráljuk.
Kinszki Imre 1901. március 10-én született Budapesten asszimilált zsidó értelmiségi csládban. Művelt, sokoldalúan képzett polgár, fotóművészete mellett filozófiai, természettudományos, irodalmi és ismeretterjesztő munkássága is jelentős. 1919-től könyvismertetés címmel írásai jelentek meg a Századunkban, a Nyugatban, az Aurórában és az egyetlen számot megért Szintézisben.
A piaristáknál érettségizett kitűnőre, a numerus clausus miatt nem tudta elvégezni az orvosi egyetemet, és nem kapott engedélyt arra sem, hogy átmenjen biológiatanári szakra. Végül a Gyáriparosok Országos Szövetsége irattárának lett a vezetője.
1931 és 1936 között a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége tagja volt, ezt követően pedig Vadas Ernővel és Seiden Gusztávval közösen megalapította a Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Fotográfiáit, fototechnikai és természetfotózással kapcsolatos cikkeit az 1930-as évek elejétől közölte a szaksajtó, időnként az American Photographyban, a National Geographicban, a Studióban és a Popular Photographyben is publikált. Kinszki Imre a kezdetekben gyermekeit, családját, környezetét és Zuglót fényképezte. Életképei érzékeny híradások a harmincas évek városi életéről. Újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem új szemléletű sajátos formanyelvében, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel az újszerű és formabontó ?felülnézeti? optikára.
1939-ben a Kinszki-család felvette a görög katolikus hitet. A zsidótörvények miatt a Gyáriparosok Országos Szövetségében felmondtak Kinszki Imrének, ezután textilszakemberként keresett pénzt. 1943-tól többször is behívták munkaszolgálatba. 1944 novemberében a Ferencvárosi pályaudvarról küldte utolsó levelezőlapját családjának.
Kinszki Imrét egy a sachsenhauseni koncentrációs tábor felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára, 1945 januárjában.
Fiát, Kinszki Gábort a buchenwaldi lágerben ölték meg 1945 elején. Felesége és leánya a fővárosban csillagos házba, majd a gettóba kényszerítve élte túl a holokausztot.