Kidei kövek

Immár túl vagyunk a magyar szórvány napján, de nem hallottam, nem olvastam – meglehet, csupán a figyelmemet kerülte el – , hogy méltatták volna valahol azt az igen figyelemreméltó tudomány- és technikatörténeti sorozatot, amelyet becsületreméltó következetességgel az Erdélyi Múzeum Egyesület jelentet meg és amely már eljutott a nyolcadik füzetig. A füzet megnevezés csak a hagyományokhoz való ragaszkodást jelenti, hiszen mai szemléletben a kiadványokat inkább könyvként lehet lapozgatni, a legutóbbi például, amely Kide, a kőből épült település címet viseli, több mint száz oldalas és a négytagú csapat egyik szerzőjétől, Márton László gyergyószentmiklósi mérnöktől jutott el hozzám. A Kolozsvártól mintegy negyven kilométerre, a Borsa patak egyik mellékvölgyében fekvő, immár kis szórványfalu a kőépítészetéről vált híressé. Amint a székelyek a fát, úgy a kideiek az ott található vulkanikus közetet, a dácittufát használták fel a kerítésektől kezdve a templomokig és a lakóházakig mindenféle építkezéshez és ugyanitt élt Sipos Dávid, a XVIII. század jeles kőfaragó mestere, az erdélyi késő reneszánsz stílus irányt szabó egyénisége, akinek munkáit részletesen bemutatja ez a kötet. Az Erdélyi Múzeum Egyesület munkatársai egyébként füzeteikben, azaz könyveikben, már felmérték a magyarvalkói és általában a kalotaszegi valamint a magyargyerőmonostori technikatörténeti örökséget, megírták az arad-temesvári vasút, illetve az oravica-aninai hegyi vasút történetét, Márton László pedig az építészeti munkáiról, az irodalmi műveiról és közéleti szerepvállalásáról jól ismert Kós Károlyt egy mindeddig ismeretlen oldaláról közelítette meg, amikor a művészi kovácsoltvas formatervezőjeként írt róla füzetet, azaz könyvet. Egyébként a műszaki tudományokban doktori címmel rendelkező Márton László bizonyította mindeddig a legjobban, hogy Erdélyben milyen szerteágazó technikatörténeti hagyományokkal rendelkezünk, hiszen többet között könyveket jelentetett meg a harangokról, a napórákról, a vízimalmokról és amennyire tárgyilagosan, szakszerűen, ugyannyira olvasmányosan, a magyar nyelv több rétegét is felhasználó szókinccsel. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban, pontosabban a Magyar Nyelv Napján Kájoni díjjal tüntették ki azt a gyergyószentmiklósi műszaki értelmiségit, aki önmagában is példázza, hogy a közösségi elhivatottság mellett a műszaki, a művészeti és a természettudományi gondolkodást milyen mértékben képes ötvözni az emberi szellem. Szóval, kedves hallgatóim, a legutóbbi kidei könyv és az előző kiadványok jól példázzák, hogy Erdély és ma már a szórványnak tartott vidékek, települések is tele vannak olyan kincsekkel, amelyekkel érdemes megismerkedni, amelyeket érdemes felkeresni, hogy rátekintésünk múltunkra, jelenünkre ne legyen szűk látókörű, ne legyen szórványos, hanem minél teljesebb, minél átfogóbb. Erre tanítanak a kidei kövek is.