Establishment

Kedves hallgatóim, amennyire lehetséges, kerülni szoktam az idegen szavakat, de mai jegyzetemet kénytelen vagyok egy olyan angol kifejezéssel kezdeni, amelynek egy az egyben nincsen magyar megfelelője. Establishment ? így hangzik ez a szó, de hiába érezzük ki belőle román áthallás vagy latin eredet nyomán a stabilitást, a megállapodottságot, valamiféle nyugalmat, mégsem ezeket jelenti. Az establishment ugyanis egy olyan zárt csoportot, vagy akár szűk társadalmi réteget jelöl, amely magához ragadta a hatalmat és ugyancsak vigyáz arra, hogy mások kizárólag a saját szűrőin keresztül férkőzzenek a közelébe. Ezt a szót most azért emlegetem, mert azok a bukaresti fiatalok ? de nemcsak ? akik a klubtragédia nyomán estéről-estére kimennek az Egyetem-térre, voltaképpen a jelenlegi romániai establishment ellen küzdenek. Elutasítják a romániai politikai pártokat, független attól, hogy éppen kormányon vannak-e vagy ellenzékben, szeretnék lecserélni mindazokat, akik az államszerkezet rosszul működő intézményeit irányítják és főként románok lévén szúrja a szemüket az ortodox egyháznak az a vezetősége is, amely az állandó pénzkunyerálás közben közben mindig az égieket idézi, noha immár esztendők óta két kézzel dúskál a földi javakban. És a fiataloknak általában elegük van abból, hogy felnővésük évei alatt szakadt ketté a romániai társadalom. A szűkebb réteget, a hatalmat mindenképpen megtartani akaró establishmentet, tovább hízlalja a törvények önmagukra szabása, az ügyeskedés és a korrupció, míg a többiek ? ha éppen el nem mentek külföldre ? egy olyan országban kénytelenek élni, amely mindezen visszaélések miatt sem tud kitörni a saját korlátai közül. A fiataloknak nyilvánvalóan sok szempontból igazuk van, nagyon is jól látják, hogy a népszavazás hiába döntött kisebb létszámú parlament mellett, a képviselőházban és a szenátusban üldögélők és bóbiskolók csoportja mégis éppen duplájára duzzadt. Nem maradt rejtve előttük az a nagy korrupció, amely bizonyos személyekhez, családokhoz és érdekcsoportokhoz juttatja el meghamisított közbeszerzési eljárások révén az európai pénzeket, mint ahogyan az is egyértelmű számukra, hogy a látszat-törvények mögött sok-sok intézményrendszert úgy-ahogy még mindig csak a kenőpénz és a megvesztegetés mozgat, annak minden, olykor egyenesen tragédiába torkolló következményével egyetemben. Az utcai megmozdulások tapasztalata azonban azt mutatja, hogyha a fiatalok esténként bármennyire is látványosan kivonulnak, de nem szerveződnek, ha nem alkotnak pontos programokat, ha nem találják meg a vezetőiket, akkor a tiltakozások nem is olyan hosszú távon lecsengenek, a hatalom gyakorlói pedig ? hogy meglehetősen csúnya, de kifejező szóval éljek ? csakhamar felszalámizzák őket. Hiú álom volna azt gondolni, hogy a honatyák és honanyák ijedt tekintettel önmagukba néznek, majd egész egyszerűen felállnak székeikről és az előzetes választások kedvéért a két ház feloszlatja önmagát, mint ahogyan egy akadozó államgépezet élén bármiféle technokrata kormány sem hozza el a megváltást. Románia számos tekintetben formailag elérte, tartalmában azonban nem hajtotta végre mindazokat társadalmi reformokat, amelyek lehetővé tették volna az európai felzárkozást és nincs olyan varázsütés, amely egyik napról a másikra ezt lehetővé tenné. De hogy immár negyedszázad után a változások útja legalább remélhető és élhető jövő felé vezessen ? olyan óhaj ez, amelyet mindenki rokonszenve övez. Persze, az establishment kivételével.