A migránsválság az Európai Unió legfontosabb fogyatékosságait hozta felszínre. A brüsszeli bürokrácia ugyanis az utóbbi években a nélkül próbálta egységesebbé tenni Európát, hogy ennek az egységesítésnek az egyes tagállamokban sikerült volna megteremteni a társadalomlélektani, ideológiai, politikai feltételeit. Ahhoz ugyanis, hogy Európa a szó demokratikus értelmében valóban egységessé váljon, mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy ? a közös érdekek tudatosításával párhuzamosan ? az egyes országok közti érdekellentétek is világosan körvonalazódhassanak. Csak ezt követően nyílhat tényleges lehetőség arra, hogy valóban konszenzuális döntések szülessenek. Az érdekellentétek szőnyeg alá söprése olyan feszültségeket gerjeszthet, melyek az EU intézményrendszereinek rendeltetésszerű működését veszélyeztetik. Ezeket az érdekellentéteket hozta felszínre a jelenlegi válság, s teremtette meg ezzel az egyes országcsoportok közti tényleges megegyezés politikai feltételeit.
Világossá vált, hogy még egy olyan ? eltérő érdekek által vezérelt ? országcsoportnak, mint az úgynevezett visegrádi is, vannak jól körülhatárolható közös érdekei, melyek az esetleges ellentéteket is felülírhatják. Sem a szlovákokról, sem a csehekről nem mondható el, hogy különösebben rokonszenveznének a magyarokkal, s az utóbbi időben mintha a hagyományosan baráti lengyel-magyar viszony is elhidegült volna. (Igaz, ezen a vasárnapi lengyel választások, a jobboldal magabiztos győzelme bizonyosan változtatni fog.) Migránsügyben azonban teljes az egyetértés.
S az is kiderült, hogy a három balkáni ortodox állam, Románia, Szerbia és Bulgária is felismerte sajátos érdekeit. A három ország miniszterelnökei szófiai találkozójukon egyértelművé tették, hogy nem hajlandóak országaikat ?átjáró házzá? változtatni. Ha a nyugati államok lezárják határaikat, maguk is ugyanezt fogják tenni.
Horvátország ez idő szerint még nem találja a helyét. A szocialista kormányfő továbbra is elutasítja a határok lezárásának ötletét, a köztársaság konzervatív elnöke viszont a visegrádiakhoz húz. Utolsó találkozójukon is részt vett.
Szlovénia is egyértelművé tette, hogy ha a horvátok továbbra is az ország befogadóképességét figyelmen kívül hagyva zúdítják rájuk a menekültáradatot, maguk is ? Magyarországhoz hasonlóan ? kerítéssel fogják lezárni a horvát-szlovén határt.
Anglia, mivel nem része a schengeni rendszernek, sajátos helyzetben van. Az ellenőrizetlen bevándorlás gyakorlatát azonban maga is határozottan elutasítja.
Görögország, Olaszország, sőt részben Spanyolország és Portugália is inkább a kelet-európai táborhoz áll közel, s uniós döntés esetén a mérleg nyelvét játszhatja.
A német-francia-svéd bevándorláspárti tábor továbbra is ragaszkodik korábbi döntéseihez, de a honi közvélemény nyomása alatt maga is jól érzékelhetően visszakozik. Németországban máris megkezdődött a menekült státusra nem jogosult bevándorlók kiutasítása. A közeljövőben nagyjából 190 000 bevándorlónak kell visszatérnie biztonságosnak tekintett államába. Nyilvánvalóvá vált, hogy Németország részéről fatális tévedés volt a munkaerőhiány kérdését a menekültkérdéssel összekötni. Ezt a döntést az európai közvéleménnyel mind nehezebb elfogadtatni. Görögország vonatkozásában a németeknek és a franciáknak különösebb nehézségek nélkül sikerült kivinni akaratukat. Ezúttal korántsem lesz annyira könnyű.
Csakis valamiféle kompromisszumos megoldás vezethet tartós eredményre. A vasárnapi egyeztetésen elfogadott 17 pontos intézkedési terv hozott némi közeledést az álláspontokban. Athén is elfogadta a hotspotok létrehozásának követelményét. S a bevándorlás által közvetlenül érintett államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a bevándorlók útvonalán 100 000 bevándorló befogadására alkalmas menekülttábor-láncot hoznak létre. Szlovénia vonatkozásában a németek is elismerték a szlovén határ védelmének szükségességét. A határvédelemben 400 európai rendőr is feladatot vállalhat. S az egyes államok úgynevezett migrációs összekötőket is delegálni fognak. Mindez természetesen elégtelen, de ? bár áttörés nem történt ? kétségtelenül fontos lépés az egységes európai megoldás irányába.
Az államok jelentős része a menekültkvóták dolgában továbbra sem fogadhatja el a német álláspontot. A menekülthullámot ugyanis a németek (személy szerint Angela Merkel) generálta. Valóban méltánytalan, hogy azoktól az országoktól, melyekkel a német kormányzat a döntés meghozatala előtt nem konzultált, most azt várja el, hogy úgynevezett méltányos részt vállaljanak a terhekből. Még akkor sem, ha ezt az igényt az emberiesség elemi követelményei teszik szükségessé. A menekültek befogadását ugyanis, ha az utóbbiak az adott országban kérnek menedéket, ismereteim szerint egyetlen európai ország sem utasítja el. Úgy tűnik, a menekültek számára is fontosabb a jólét, mint testi épségük biztosítása.
A kérdés, mely elé a jelenlegi helyzet állít bennünket az, hogy Németország és Franciaország képes-e ráerőltetni érdekeit és akaratát Európa államaira, vagy maguk is kénytelenek lesznek a periféria államainak érdekeit is figyelembe venni? Azaz a kölcsönösség alapokmányban is rögzített, de a németek által az utóbbi időben némiképp hatályon kívül helyezett alapelvei érvényesülhetnek-e?
Ha nem, az EU létének értelme válhat kérdésessé.