Egészség és turizmus témakörrel tartja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Nagykárolyban meg őszi, díjátadással egybekötött szakmai találkozóját.

Forró László tudósít.

Tegnap délután az újságíró szervezet közgyűlése és vezető szervei üléseztek, ma a nagykárolyi Károlyi-kastélyban mutatták be a MÚRE nyári riporttáborában, a Beszterce-Naszód megyei Radnaborbereken és Óradnán készült cikkekből összeállított kötetét, valamint a PéterPál könyvkiadó Dsida fotóalbumát.

A ma délelőtti program két előadással zárult, Ritli László Csongor egészségügyi menedzser az egészség, turizmus, biztosítás hármas kapcsolatáról beszélt, majd Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet nemrég kinevezett vezetője és Bartha Csaba, a Budapesti Román Kulturális Intézet korábbi munkatársa a Sajtótól a kultúrdiplomáciáig címmel ismertette tapasztalatait, a diplomáciai tisztségek jelentette kihívásokat.

Délután a Strandturizmus lesz a téma, majd Erdős Alpár pszichológus tart előadást a stresszkezelésről és az egészségről.

Este a nagykárolyi Károlyi-kastély dísztermében adják át a Magyar Újságírók Egyesületének idei díjait írott és audio-vizuális területen.

A MÚRE mai díjkiosztóján kolléganőnk Benedek Csilla, a Natúra Stúdió szerkesztője és Molnár Ildikó, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának munkatársa is dicséretben részesül. A MÚRE nívódíjat Tököli Magdolna, a Bihari Napló napilap főszerkesztő-helyettese, továbbá a Szövegkovács nyelvőrző blog két ötletgazdája és működtetője: Farkas-Ráduly Melánia és Gergely Erika, valamint a maszol.ro portál csapata kapja.