Európát egyre meghökkentőbb méretekben özönlik el a bevándorlók. Ilyen mérvű népvándorlásra még a legpesszimistább vagy optimistább (nézőpont kérdése) kommentátorok sem számíthattak. A pesszimisták nyilván a nemzetvédők. Az állampolgári nemzet hívei az optimisták táborát gyarapítják, hiszen a beözönlő arabok, akiket egyébként maguk is vehemensen utálnak, reményeik szerint Európa kulturális nemzeteit fogják záros határidőn belül ?destabilizálni?, azaz a nacionalistákat hozzák ?kilátástalan? helyzetbe. Az európai jogrendszer liberalizmusa ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy üldöztetésére hivatkozva bárki teljesen legálisan átlépje az európai határokat és az általa kiválasztott országban menedékjogért folyamodjon.
Ami ellen erkölcsi kifogás nem is emelhető.
Sőt, lenne akár szégyenkezni valónk is. A VIII. század elejétől az úgynevezett reconquista, azaz a terület keresztények általi visszahódításának befejezéséig (XV. század vége) 600 éven át a Spanyolország déli részén létrejött Andalúziai Kalifátus a középkori Európa kétségtelenül legkulturáltabb, legtoleránsabb és legműveltebb állama volt. Az európai reneszánsz jobbára azokon az arabra fordított görög műveken alapult, melyeket az Andalúz Kalifátus ? élvonalbeli értelmiségiek közé tartozó ? kalifáinak udvarába gyűjtött arab, zsidó és keresztény tudósok fordítottak le és mentettek át az európai kultúrába. Az arabok ? kortárs európai szemmel szinte hihetetlen ? szabadságot garantáltak a velük együtt élő zsidóknak és keresztényeknek. Az utóbbiak külön városnegyedekben élhettek. A kalifátus tele van zsinagógákkal és keresztény kolostorokkal. ?Ennek ellenére? minden ? a Kalifa környeztében élő ? értelmiségi legalább két, de legtöbbször három nyelven beszél, ír és gondolkodik. Minden vallási közösség adót fizet, hiszen az államot fenn kell tartani, de mindenki, akárcsak a későbbi ? manapság alattomosan lespongyázott ? Szent István-i Magyarországon, teljes belső autonómiát élvez. Saját adminisztrációval és törvénykezéssel. (Nálunk részben még a románok is.) A zsidók és a keresztények fölött nem mór bíróságok ítélkeznek, mindenki a saját törvényeinek engedelmeskedik. A Córdobai egyetemnek 11 000 hallgatója van. Európa minden országából ? Angliát is beleértve ? özönlenek Córdobába a tanítványok. Európa egyetemein, a legfontosabbakon is (Bolognában, Párizsban és másutt) az arab ?tankönyvek? Andalúziában készült latin fordításai képezik az oktatás alapját. Az orvostudomány, a csillagászat, a vegyészet, a matematika alapfogalmai (az utóbbira lásd: algoritmus, algebra, arab számok etc.) arab eredetűek. Az arabok nélkül aligha ismerhetnők azzal az alapossággal, ahogyan ismerjük, Arisztotelészt és általában a görög kultúrát. Toledóban, a kalifátus fővárosában 70 könyvtár van, s a bennük található művek puszta lajstroma is 44 kötetnyi. A zsidó teológia legfontosabb műveinek jelentős része is itt íródik. Córdoba a maga egy millió lakosával Európa, és talán a világ legnagyobb városa. 200 000 házzal, 80 000 palotával, 600 nyilvános fürdővel. (A civilizált Európa akkortájt még egyfajta ? a mai muszlim bevándorlók által produkált koszhoz hasonló ? urbánus szeméttel él harmonikusan együtt.) Az arab orvostudomány eredményeit 30 kötetes orvosi lexikon foglalja össze. Közismert, hogy Kolumbusz a mór csillagászat és földismeret eredményeit hasznosítva fedezi fel majd Amerikát.
Aztán jövünk mi, keresztények. A spanyol Ferdinánd és Izabella házasságát követően, a pápa által szorgalmazott reconquista eredményeként visszafoglaljuk a korábban keresztény vizigótok által uralt Andalúziát. A muszlimokat és a zsidókat erőszakkal kereszténységre kényszerítjük, s aki nem hajlandó felvenni a keresztény hitet, azt elűzzük. Az inkvizíció a megkeresztelteket sem hagyja nyugton. Folytonosan ?leleplezi?. A jól ismert européer eszközökkel. De a zsidók ? érthető okokból ? nem a ?civilizált? Európa államaiba, hanem a török birodalomba menekülnek. A naprakész korszerűek persze azzal érvelhetnek, hogy mindez kalifástól és Szent Istvánostól sötét középkor. Ha valóban az, a mi patetikusan emlegetett felvilágosodásunk talán nem is annyira felvilágosult.
Annál is inkább, mert a keresztény világhatalmak Napóleon óta folyamatosan beleavatkoznak az arab világ ügyeibe. Az olaj miatt nyilván. Ma az arabok számítanak az intolerancia, az agresszivitás, az öngyilkos erőszak legfőbb reprezentánsainak. S jelentős részben tényleg azok is. De vajon nem mi tettük ? és tesszük továbbra is ? őket azokká?
Vajon nem úgy kellene kezelnünk őket, mint ahogyan egykor ők bennünket? Nem álságos, hanem tényleges toleranciával. Nem kéne-e megpróbálni úgy együtt élni velük ? hiszen kétségtelen, hogy társadalmi méretekben főként nekünk van szükségünk rájuk ? mint ahogyan ők éltek együtt velünk egykoron?
Retorikai kérdések. Haladó európai hagyományaink szerint utáljuk őket. S ami a legdöbbenetesebb: zsidók és keresztények immár testvéri versengésben.