A múlt héten Andrei Pleşu az Adevărulban kikelt Ferenc pápa ellen. Az rótta fel neki, hogy bolíviai látogatása idején úgy beszélt, mint egy politikus ? és elfogadott egy sarló és kalapácsot tartalmazó dísztárgyat, amelyen mellesleg rajta volt az Üdvözítő is, kereszre feszítve.
? Micsoda giccs! ? kiáltott fel Andrei Pleşu. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ama sarló és kalapács ott lógott hajdan a Szovjetunió zászlaján, és ott lóg ma is a Kínai Kommunista Párt zászlaján. ? Ki látott még ilyet, hogy egy pápa ilyen szimbólumot babusgatna?!
Persze arra nem gondolt Pleşu úr, hogy a sarló és a kalapács – függetlenül a Szovjetuniótól és a Kínai Kommunista Párttól ? továbbra is a parasztokat és a munkásokat juttatja eszünkbe, a nincstelen többséget, amely jobban kötődik az Üdvözítőhöz, mint a gazdagok rendje. És kábé erre utalhatott a pápának ajándékozott dísztárgy.
Andrei Pleşu azt kívánja a pápától, hogy ne politizáljon, inkább az emberek háborgó lelkével foglalkozzon. De vajon miért háborog olyan nagyon az emberel lelke? Mert olyan körülmények között élnek, amit nem fogadhatnak el jó lélekkel. S ha Ferenc pápa szóvá teszi ezt, akkor Andrei Pleşu szerint a szent emlékezetű II. János-Pál pápa megfordul a sírjában? Gondolhatna arra is Pleşu úr, hogy egy szentnek ? márpedig II. János?Pál pápa egy a szentek közül ? és egy szentnek nem az a dolga, hogy a sírjában forogjon. Hanem az a dolga, hogy közbenjárjon a hozzá fordulókért.
Maga miért fordulna hozzá, Pleşu úr? Azért, hogy háborogjon? Úgy mint egy romániai újságíró? Mint azok, akiket neveletlenségükért, felületességükért, rosszindulatukért, nagyszájúságukért olyan sokat bírált Ön is? És bírál most is?
Elszólta magát. De én továbbra is tisztelem Önt. Mert néha megpróbálja lehűtni a nacionalista túlfűtöttséget. Tegnap például azt írta, hogy nemzettársai közül egyesek azt hiszik, hogy ?ők a legnagyobb keresztények a világon?. Vagyis az ortodox keresztények. Továbbá, hogy ők, ?a dákok azok, akik latinra tanították a rómaiakat?. ? Hát ez szép volt! Vajon hogy csinálták? És a másik román rögeszme, amelyet szóba hoz, hogy ?Ellenségek vesznek körül örökké! … a történelem áldozatai vagyunk. Mindenki gyűlöl, mindenki irigyel bennünket.? – Ezzel a felfogással valóban nem megyünk sokra. És azért mondom ezt többesszámban, mert mi magyarok szintén úton-útfélen sajnáljuk ? és sajnáltatjuk! ? magunkat. Ahelyett, hogy nekifognánk és tennénk végre valami hasznosabbat.