Törökországban 13 év után, rekord szavazói részvétellel, elveszítette többségét a parlamentben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a tegnapi választásokon. A BBC szerint ez komoly változást jelent a török politikában, hiszen Erdogan elnök AKP-jának most még a kormányalakításért is tárgyalásokat kell kezdeményeznie, hiszen 18-cal kevesebb helyet szerzett az új parlamentben, mint amennyi a többséghez kellene. A második helyet a tegnapi választásokon a Köztársasági Néppárt szerezte meg, akárcsak az előző választáson, 25 százalék körüli eredménnyel. Történetében először bekerült a törvényhozásba a kurdbarát Demokratikus Néppárt, a HDP, amelynek sikerült túllépnie a 10 százalékos választási küszöböt, megkapta a szavazatok 13 százalékát.
A Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a személyhívók tegnapi felrobbantására
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó.
Tovább...Hatalomátvételi kísérletet hiúsítottak meg Örményországban
Hét személy ellen indult büntetőeljárás a puccskísérlet ügyében - írta az örmény Nyomozó Bizottság.
Tovább...Két személyvonat ütközött össze Prágában, sok utas megsérült
Az egyik mozdonyvezető ittas volt, két ezrelék alkoholt találtak a vérében - közölte Jan Danek rendőrségi szóvivő a Novinky hírportállal.
Tovább...Portugáliában több tucatnyi helyen pusztít erdőtűz
Portugália északi- és középső részén mintegy negyven erdőtűz pusztít.
Tovább...