A szerkesztőség legfrissebb nyugdíjasa Bogdán Tibor. Alighanem a leghányatottabb sorsú szerkesztője volt ő a Bukaresti Rádiónak. Több mint három évtizedes közreműködése során hol kirúgták, hol fölvették, hol külsősként dolgoztatták, hol kapott honoráriumot, hol nem kapott. Hogy miért? Ha csak egy okot kell megnevezni, az a következő: a diktatúrának nem volt humorérzéke. Bogdán Tibornak szerencsétlenségére volt. Vagy szerencséjére.
A rádiót a kommunizmus idején a televízió Szibériájaként is emlegették, ide száműzték ugyanis mindazokat, akik vétettek ? szóval, cselekedettel vagy csupán mulasztással ? a rendszer ellen. A legtöbb kollégával ellentétben Tomcsányi Mária nem száműzetésbe ment a rádióhoz, hanem itt kezdett el dolgozni a hetvenes évek elején, majd többszöri váltás után innen vonult vissza a 2000-es években. Tomcsányi Mária kitűnő bemondó volt, de ezúttal egy bakival indít.
Majtényi Ágnes 1998 és 2007 között volt a Bukaresti Rádió főszerkesztője, előtte viszont több mint egy évtizeden át dolgozott az intézménynél a televízió magyar adásának 1985-ös megszüntetése után. A regionális stúdiók tevékenységének a korlátozása, majd megszüntetése után a rendszerváltás minden szempontból új kezdetet jelentett ? főként szakmailag. A cenzúrán felnőtt újságíró-generációknak le kellett vetkőzniük a becsontosodott gátlásait, át kellett értékelniük alapfogalmakat, gyakorlatilag újra kellett tanulniuk a szakmát. Főszerkesztőként Majtényi Ágnes egyik fő célkitűzése a mára elsorvadt tudósítói hálózat kiépítése volt, ami ? húzzuk alá ? hosszú évekig működött is.
Rostás Zoltán szociológus, a Bukaresti Egyetem professzora 1974 és ?77 között dolgozott a Bukaresti Rádiónál. A múlt század legtragikusabb romániai földrengése után átigazolt A Hét folyóirat társadalomtudományi rovatához, amelynek vezetője, Dankanics Ádám egyike volt a katasztrófa áldozatainak. Rostás Zoltán tehát a Héthez szegődött, de amint a most következő bejátszásból kiderül, rádiós riporterként szerzett tapasztalatait folyóirat-szerkesztői és szociológusi munkája során is bőségesen kamatoztatni tudta.
Műsorunkban az idén 70 éves Bukaresti Rádióról beszélnek korábbi munkatársak, ezúttal ismét egy főszerkesztő, aki sajnos már nincs közöttünk. Mag Péter élettörténete lehetne egy rendkívül szomorú történet. Hiszen mint maga mondja, leélt egy életet egy nemszeretem újságírásban. A kollektív emlékezet mégsem kudarcként tartja számon az ő pályáját, hanem ellenkezőleg. Az 1989-es forradalom napjaiban indult Láttuk, hallottuk, elmondjuk című rovata sikerét máig nem tudta senki megismételni, sem az írott, sem a sugárzott sajtóban. Annyira népszerű volt, hogy a székely falvakban a rádiókészüléket magpéternek nevezték. Kívülről nézve Mag Péter egy hihetetlenül szerencsés ember volt, hiszen egy évvel a nyugdíjba vonulás előtt kevesen találkoznak az övéhez hasonló eséllyel. De az ő története másról is szól, mint szerencséről. Ez is kiderül abból az interjúból, amelyet Vincze Loránt készített a három éve, 81 évesen elhunyt egykori főszerkesztővel. Ebből következik most egy részlet.
A végére maradt Majtényi Ildikó, a hétvégi műsorok korábbi szerkesztője – nekünk, kollégáknak Kuki. Az ő munkája a bizonyítéka annak, hogy az első látásra/hallásra könnyed műsorok is lehetnek maximálisan komolyak, mondanivalósak.