A közerkölcs mindig csak a közgondolkodás, a nyilvános összevetés és megvitatás, azaz a nyilvánosság közvetítésével jöhet létre és működhet, hiszen állandóan változó dologról beszélünk (még akkor is, ha sokak kőbe vésett igazságokként tekintenek rájuk, mint örök közösségi képzetekre, idólumokra), olyanról, mely befejezetlen, mindenkor in statu nascendi állapotban létezik. Jó esetben, azaz valódi liberális demokráciában, a politikai osztály a plurális morális közösség normarendszerének kifejezője, szóvívője, sőt a kívánatosnak tartott erkölcsi magatartásformák előhírnöke és megjelenítője. De mi van, ha olyan pusztán formális demokráciában élünk, ahol ezt a szerepet sűrűn mediatizált percemberkék, olcsó celebek és politikai manelisták monopolizálják? Mi van akkor, ha a politikai osztályt ebben a legáltalánosabb vonatkozásban is korruptként fogjuk fel, ha a választó közönség normarendszerét és elvárásait nem fedez(het)i fel a politikusok ténykedésében, mert példának okáért, olyan parlament jön létre (nemcsak, de minden esetre a választási törvény elhibázottsága, a mandátumok elosztásának aránytalanságai és átláthatatlansága okán, stb., stb.), mely képtelen ?képviselni?, csupán saját érdekeit követi? Ez viszont azt a sarkalatos kérdést veti föl, hogy lehet-e jobb az (i)gazságszolgáltatás, mint maga a törvényhozás? Egy velejéig korrupt törvényhozói kar (parlament, szenátus, akiknek köréből immár több, mint 75 személyt gyanúsítanak, vádoltak meg, illetve ítéltek el korrupcióért, és akik képviselőként javasolnak az ügyészség munkáját nehezítő törvénymódosítókat) mellett föl lehet-e lépni hatékonyan a korrupció ellen?
A közvélemény a közerkölcsök hangját kellene kifejezze, a mostani mérések arról tanúskodnak, hogy a korrupcióellenes föllépést támogatja a közvélemény, még akkor is, ha nehéz lenne meghatározni, hogy valójában melyik az a mozzanat (a törvényesség helyreállítása, a szétlopott közpénz ? bár részleges ? visszaszerzése, a politikusok ellen érzett ellenszervből, vagy a meggazdagodatakkal, fölkapaszkodottakkal szembeni ellenszenvből származó bosszú, stb.), ami miatt népszerű a korrupcióellenes ügyészség és vezetője. Ez a támogatottság esély, szembemenni az áramlattal ? a politikai marketing logikája szerint ? sem tanácsos: esély, de nem több, annyit ér, amennyi megvalósul a korrupcióellenes fellépés nyomán, amennyire képes visszaszorítani a jelenséget.